2008. március 31., hétfő

Abigél újjászületése

Nem szeretnék egy kultúr mócsingnak tűnni, de mostanában valahogy így sikerült....múlt szerdán láttam az Abigél bemutató előtti nyilvános főpróbáját, természetesen testvérem jóvoltából (egyébként földi halandó nehezen jutna be). Ez még nem a végleges véleményem, hanem inkább első benyomásnak hívnám....
Egy kicsit féltem tőle, hiszen a szerzők olyan műhöz nyúltak, ami a magyar irodalom és maga a szerző (Szabó Magda) egyik legféltettebb kincse. A rendező (Somogyi Szilárd) őmaga nyilatkozta, hogy Szabó Magda nagyon nehezen adta beleegyezését a kedvenc műve musical változatához. Nem bízott a fiatal rendezőben, előbb meggyőződött a saját szemével, hogy mire képes, aztán végül megadta magát és még életében hozzájárult az adaptációhoz...."Legyen. Odaadom a lányom, Abigélt!"
Elég sok nyilvános főpróbát láttam, de valahogy első benyomásra a közönség nem izgult annyira mint vártam volna. Egy kicsit azt éreztem, hogy kapták a lehetőséget, hisz zömével zenekari tagok és színészek hozzátartozói voltak és jobb híjján éltek vele.
Összességében tetszett, annak ellenére, hogy ha majd a 20-30. előadást megnézhetem biztosan kiforrottabb és gördülékenyebb lesz. Sikerült mozgalmassá, színessé, összhatásában vidámmá tenni úgy, hogy a megfelelő időben benne legyen a kellő drámai hatás is.
Zenéje (Kocsák Tibor) ehető, könnyed, fülbemászó, annak ellenére, hogy ezzel kapcsolatban nekem egy pici hiányérzetem volt, mert nem találtam benne olyan slágerdalt, ami bennrekedt volna a fülembe, amit dúdolhatnék a zuhany alatt.
A díszlet, a jelmezek, a rendezés egy percig sem okoztak csalódást, azt kaptam amit megszoktam az Operettszínháztól.
Kiemelkedően Vágó Bernadett (Vitay Georgina), Náray Erika (Gigus tanárnő) , Füredi Nikolett (Zsuzsanna testvér) gyönyörű hangja, Udvaros Dorottya (Horn Mici) fantasztikus színészi alakítása és fergetes tánca vitte a darabot és percig sem engedte leüllni.
Természetesen mindenki tette a dolgát és beleadott amit tudott, de őket feltétlenül szerettem volna kiemelni. Akiket szívesen kihagytam volna a produkcióból (szívem szerint kitiltanám az Operettszínház társulatából és csak komoly zenei tanulmányok folytatása után engedném vissza) Bálint Ádám (Kuncz Feri) és Ábrahám Gabriella (Kis Mari). Sem színészi képességük, sem énekhangjuk nem tudott arról meggyőzni, hogy nekik itt a helyük, de szerencsére kettős szereposztás van, így remélhetőleg élvezhetem majd a Mészáros Árpád (Kuncz Feri) és a Szendi Szilvi (Kis Mari) játékát a legközelebbi adandó alkalommal.
Ami a közönséget illeti, sajnos engem igazolt az első megérzés, mert nem a megszokott hangulattal zárult az előadás. A nézősereg áthatolhatatlan passzivításba burkolózva nagyon minimálisat ünnepelt és szinte azonnal tolongott a ruhatárhoz. Gyuszi szerint - aki nap mint nap nem lát az egészből semmit, csak a zenekari árokban kuksol és hallgatja mikor lehet - a másnapi bemutatón sokkal oldottabb és ünnepélyesebb volt a hangulat. Lehet, hogy nálam túl magas a mérce, vagy az emberek hozzáállása változik, de az Elisabeth főpróbáján tapasztalt hangulatot még egy darabnak sem sikerült túlszárnyalni...lehet mert azóta nem született jobb...
Remélem péntek esti előadás után másként fogok vélekedni az előadás hangulatáról, mert újra megnézem.... Megjött Hajni (Kanadából) és feltétlenül szeretett volna színházba menni...gondoltam meglepem ...önző módom magam is. pusszancs

2008. március 24., hétfő

Klasszikus húsvéti előeste

Kedvenc szomszédom (Laci) meghívott egy kis szombat esti zenehallgatásra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe. Mahler a-moll zongoranégyes - tétel, Mozart g-moll zongoranégyes K478 és Brahms g-moll zongoranégyes op. 25 volt műsoron Stuller Gyula (hegedű), Yukari Shimanuki (mélyhegedű), Perényi Miklós (gordonka), Várjon Dénes (zongora) előadásában.
Azt kaptam amit vártam: egy kellemes szívet, melengető estét gyönyörü környezetben és nem utolsó nagyon sorban jó társaságban!
Mozart zongoranégyesében ott volt a zeneszerző teljes jelleme; a kissé bohém, kissé őrült, kissé romantikus és ott volt az az ember is aki hihetelenül vágyik/vágyott a szeretetre.
Brahms dallamvilága gyökereiben a német népművészetre támaszkodott, költészete végső értelemben saját érzelmeit visszhangozta, műveinek súlypontján szinte gyermeki egyszerűséggel és áhitattal népi hangot ütött meg. Alapvonásaiban vérbeli romantikus, azonban romantikus mondanivalóját szerintem klasszikus és kiegyensúlyozott formaművészetével fejezte ki.
De...
...ha nem lenne szakmám lehet, hogy tudnám, mibe kellene belevágnom. Kultúrált zenehallgatást oktatnék.....mellettünk 3 hölgy telepedett le akik valószínűleg nagyon régen találkozhattak, mert látványosan és hangosan örültek egymásnak. Lehet, hogy jobb lett volna, ha előtte egy kávéházban megbeszélik a halaszthatalanul fontos dolgokat, bemutatják a vadonatúj frizuráikat és ruhatárukat, majd utána hódolnak a kultúrának. Mivel szerencsére a szélén ültem engem annyira nem zavart, mint Lacit, meg a mögöttünk ülőket. Fészkelődtek, 10 másodpercenként pozíciót váltottak, félpercenként pontos idő ellenőrzés volt.
Azért én sem úsztam meg teljesen az estét, mert a mellettem lévő uriember az utolsó tételnél szorgalmasan dobolt a lábával.
Ilyen apró kis kellemetlenségektől eltekintve, kerek, kellemes és pihentető este volt...ilyet kívánok magamnak még lehetőleg nagyon sokat! pusszancs...

2008. március 17., hétfő

egy "kőszívű" elmélkedés....

Néha úgy érezem, jó ha az ember lánya elmondja, vagy kiírja magából világmegváltó gondolatait, elmélkedéseit, véleményét. Hát ezért született ez a blog..... Itt van mindjárt az első...
Tegnap lehetőségem volt megnézni a Kőszívű ember fiai musical ősbemutatóját az Erzsébetligeti színházban. Nagy volt a kezdeti lelkesedésem, hisz általam kedvelt és nagyrabecsült művészek szerepeltek a szereposztásban (Bencze Ilona, Tunyogi Bernadett, Bardóczy Attila), ezért számomra nem volt kérdés, hogy ebből csak valami jó sülhet ki. Lelkesedésem már az első félórában elillant, utána már csak túlélésre játszottam és a művészet, a művészek iránti tiszteletből maradtam az előadás végéig. Véleményem szerint totális rendezői bukás volt, a színészek szemmel láthatólag szenvedtek a kongó, üres színpadon. Szerencsétlen Baradlay Kázmér (Makrai Pál) egyáltalán nem úgy nézett ki mint aki meg akar halni, nagyon fitt, friss és üde volt még halála előtt egy perccel is, pedig tudta percre pontosan, hogy mennyi van még hátra a földi életből. Dalban mondta el, hogy mennyire szerette a feleségét, három fiát (szegény Jókai forgott a sírjában), kiosztotta a feladatokat, aztán kért egy puszit a feleségétől (20 évet várt erre) és fogta magát, csak úgy ukk-mukk-fukk váratlanul meghalt. Mindezt, egy hófehér vadonatúj bőr ülőgarnitúrán a színpad legszélén. Az emberek kitekeredett nyakkal, még reménykedve nézték, hátha...hátha kialakul. Nem... csoda az nem történt.
Musicalnek még a legnagyobb jóindulattal sem tudnám nevezni, inkább egy gyenge színpadi adaptációnak néhány dalbetét próbálkozással. Nem volt összhang a próza és a zene között, minden átmenet nélkül bejött egy szereplő előadott egy dalt, aztán kiment. Jött másik kettő beszélgettek egy kicsit, kimentek...és így tovább...Ha nem olvastam volna többször is a könyvet, elég nagy bajban lennék, mert nem tudnám elmondani, hogy ki miért haragudott a másikra, tulajdonképpen az ami történt miért úgy történt ahogy. Szegény Alfonsine (Gregor Bernadett) gonosszá vált, de ki tudja miért?! Ezt már soha nem fogjuk megtudni és ez nem a színész hibája, mert minden megtett, a szerepéből mindent kihozott amit tudott. Jó volt szembesülni Gregor Bernadett gyönyörű hangjával, csak a dal amit kapott, a legjobb indulattal is csak pocséknak nevezhető. Zeneileg (Szűts István) talán a Bardóczy Attila-Tunyogi Bernadett duettje értékelhető, ezért véleményem szerint temetési szertartásokon kellene a tegnap elhangzott dalok 85%-át promotálni, nem pedig igényes kultúrára vágyó, becsületes adófizető állampolgárokat ezzel kínozni közel 3 órán keresztül. A cselekmény gyakorlatilag a színpad két legszélén játszódott, ezért a közeljövőben valószínűleg sok gyógytornász fog peticiót benyújtani, hogy tiltsák be a darabot, hiszen tömegesen mennek majd az emberek nyakmerevedési panaszokkal, ha valamilyen csoda folytán kettőnél több előadást fog megélni mint "produkció". Majd figyelem a híradót....
A jelmezek (Húros Annamária) nagyon jó ízléssel készültek, igényes munkára szokott kezek eredménye volt. Különösen kiemelendő az Alfonsine ruhája! Bátran állíthatom, hogy egy Operabálon is megállta volna a helyét! Ezért is állok értetlenül a helyzet előtt, hiszen biztosan egy vagyont költöttek jelmezekre és ezt messze nem tükrözte a produkció színvonala.
A nézőtéren mellettem ült a Gregor Bernadett férje, aki az előadást követő fogadáson halkan (szájról olvashatóan) tudatta feleségével, hogy ez bizony nagyon pocsék volt.
Természetesen a kötelező virágcsokor osztás, köszöntés és kölcsönös köszönetnyilvánítás nem maradhatott el ez esetben sem. Mindenki köszönte mindenkinek, mindenki rendkívül boldog és elégedett volt, nem is tudtam számolni a nyelvcsapások számát per perc, annyira sűrű és gyors volt. Eléggé nehezemre esett leplezni csalódottságomat, ezért igyekeztünk mielőbb angolosan távozni a színről.
Ejnye kedves Pécsi Ildikó! Azt nyilatkozta, hogy kedvenc olvasmányai közé tartozott! Hát így kell bánni egy kedvenccel? Nem is merek arra gondolni, hogy mi történne egy olyannal művel amit egyáltalán nem kedvel?! Csak remélni merem, hogy amikor csak önmagával lesz kettesben, beismerő vallomást tesz, hogy ezt bizony nagyon elszúrta és ezért nem fogják Oscarra jelölni. Rendezés (1 pont), látványtervezés, díszlet (1, na jó 2 pont), dalszöveg (lehetne 4 is, de csak 2 mert nem azt adta vissza amit Jókai leírt). pusszancs!

2008. március 15., szombat

Szülinapom van!!!

Szülinapom alkalmából blogot nyitottam. Majd írok sokat-sokat.