Szombaton, Tibi szülinapi ebédje után sétára indultam kedvenc Rex kutyámmal és Árpi unokatestvéremmel. A megszokott útvonalon indultunk és mivel látszólag teljesen csendesnek, kihaltnak tűnt az utca, ezért a szokásostól eltérően már az utca elején lecsatoltam a pórázát. Ide futott, oda szagolt, elrohant, aztán vissza...szóval semmi extra, minden olyan volt mint máskor.
Azt tudni érdemes, hogy Rex nem szocializálódott kutyák között úgy, mint például Lexi, aki a "gyerekkorát " gyakorlatilag a Városligetben töltötte, ezért mindig egy kihívást jelent végigmenni vele az utcán.
Szombat lévén úgy tűnt, ez sima ügy lesz, míg el nem értünk majdnem az utca végéig. Akkor, egyszer csak nekiiramodott és lecövekelt egy kerítésnél. A kerítésnél egy fekete-fehér keverék kutyus könyökölt és szép csöndben nézett ki a délutáni semmibe. Az én kutyám tőle szokatlan módon teljes nyugalomban, csöndben szemlélte a "másikat", orr az orrhoz ért , majd intenzív farkcsóválás következett. Ezen annyira meglepődtem, hogy azt ami azután történt gyakorlatilag fel sem fogtam.... a kutyus a kerítésen belülről kinyújtotta a kis mancsát és megsimogatta Rex buksiját. Az agyam egyszerűen nem fogta fel, amit a szemem látott, de persze ebből az újdonsült barátok mit sem érzékeltek, csak nézték, szagolták egymást és lebegtek a nagy rózsaszín ködben.
Másfél óra múlva, mikor visszafele jöttünk és befordultunk az utcába, magától értetődő módon Rex első útja odavezetett. Sajnos hiába leskelődött, várt a "barátra", az nem volt sehol és ezt igen csalódottan vette tudomásul, így a legnagyobb békében hazasétáltunk. A happy end érdeklődés hiányában elmaradt....
......hát ilyen csodák történnek Szurdokpüspökin....cuppp!
