A Kellékes tulajdonképpen egy másfélórás egyszereplős nagymonológ, Kern András egyszemélyes színháza. A történet szerint Bieder József kellékes egy elmaradt előadás napján pakolászás közben váratlanul közönséget talál a nézőtéren, akiket jobb ötlet híján megpróbál szóval tartani. De csak amíg a Sanyi ide nem ér... Sanyi persze sosem érkezik meg, csak telefonon közli: köszöni egy élet munkáját, Bieder Józsefnek holnap már nem kell bejönnie dolgozni. A két esemény között eltelt szűk másfél órában az egykori alkoholista, tehetségtelen segédszínész élete legjobb alakítását nyújtja, az üres színpadon - s feltehetőleg csak a fejében létező közönség előtt - állva negyven év színházi élménye elevenedik meg, úgy, ahogyan csak ő láthatta. Úgy, ahogyan a színfalak takarásában megbúvó örök láthatatlanok látják azokat, akik a fényben állnak. Bieder egyszerre csodálja és veti meg a színház világát, menekülne belőle, de szüksége van rá, mint halnak a vízre. Fuldoklik a gondolattól is, hogy vége lehet. Hogy vége van. A "kellékes" lélekábrázolásában Kern több, jellemzően hullámvonalon halad, mintha a darab viharában maga is eltévedne néha.
Ahogy Bieder szégyenlősen belefog meséjébe, megtudjuk mi a különbség a díszlet és a kellék között, és hogy Rómeónak mindent szabad, aztán mélyebb vizekre evezünk és az anekdoták között kellékesünk észrevétlen azzá a színésszé válik, aki mindig lenni akart. Minden kellék az ő keze alá dolgozik, sajnos néhol túl kiszámíthatóan is. Parodista vénája, amiben Kern zseniális öt nyelven kibontakozik, klasszikus színházi karikatúrák kelnek életre, és a jellemek között valós személyek bukkannak fel. Bieder eljátszik mindent, amit az elmúlt negyven évben szeretett volna, és ezúttal minden(ki) szöveg(e) az eszébe jut.
Nem tudom, hogy Kernnek volt rossz napja, vagy a rendezésnek nem sikerült brillírozni , de a parodista jeleneteket leszámítva z előadás igen laposra sikeredett. Mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nem voltam elájulva tőle és a ahogy a közönségen végig néztem, ezzel nem voltam egyedül. Sokan előadás alatt távoztak, még csak esélyt sem adtak annak, hogy talán a végére kikerekedik a történet. Én megvártam, de hiába. Talán, ha nem egy "nagy" színpadra kerül, hanem egy kis stúdió színpadra, ahol nincs ekkora távolság a "kellékes" és a néző között, akkor lehet, hogy talán több intimitás szorult volna benne...talán élvezhetőbb lett volna....de ezt már soha nem fogom megtudni....egyszer meg lehet nézni, futottak még kategória darab....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése