Munka ünnepén, osztrák vendégszeretben/ 3.rész

Miután rendeztük a piszkos anyagiakat, elhagytuk szálláshelyünk, majd még egy búcsú sütire, kávéra (tetszés szerint) bementünk Graz óvárosába. Igazi szombat délelőtti hangulat fogadott, a városháza előtt öreg autó kiállítás volt. Természetesen a helyi és turista pasik nagy előszeretettel fényképeztették magukat az autók mellett. Kedvcsinálónak íme egy a sok kiállított autó közül:

Következő célpontunk Riegersburg vára, mely egy kiemelkedő bazaltszikla tetejére épült, a Rába völgye fölé emelkedik. A vár a XI.sz. körül keletkezett, de mai arculatát a XVII. században nyerte el, amikor a vár úrnője, Katherina von Galler bárónő a várat átépítette. A Lichtensteini fejedelem birtokában lévő Riegersburg vár, Ausztria legnagyobb barokk erődítménye. A várban egy igazán érdekes állandó kiállítás található, viasz-szobrok amelyek olyan nőket ábrázolnak akiket boszorkányként tartottak számon és a középkorban koncepciós perekben máglyahalálra ítéltek. A kiállítás alapja a feldbachi boszorkányper, amely Steimark legnagyobb boszorkánypere volt. Kb. 95 férfit és nőt vádoltak meg jégeső okozásával a tartományi bíroságon. A császár által kinevezett kormányzói komiszár, aki ezeket a varázslatból eredő eseteket kivizsgálta, Gróf Purgstall volt, annak a Gallerin nevű várúrnőnek a veje, aki a várat átépítette. Számomra igen látványos volt a kiállítás, bemutatták a bírósági tárgyalótermet, vezeklő "eretneket", a boszorkány bullát (amelyben az áll, hogy a pápa, azt hallotta, hogy már nagyon sok ember lépett szövetségre az ördöggel és ezeket az embereket üldözni kell), a Boszorkánykalapácsot Malleus Maleficarum címmel (ebben leírják, hogy néznek ki a boszorkányok, mit tesznek és hogyan kell eljárni velük szemben - per, kínzás, kivégzés-). A könyv egy nagyon nőellenes könyv, ami egy ókori kezdetekre visszanyúló nőellenes hagyományra épít, mert a pápai bullával ellentétben azt állítja, hogy többnyire nők kötnek szövetséget az ördöggel. A boszorkánykertben mérgező és ártalmatlan növényeket láthattunk, amelyek segítségével a boszorkányok mindenféle kencét gyártottak, hogy seprűnyélen, vagy egyéb tárgyak segítségével tudtak "repülni". Megnéztük a nagy kerekasztalt ahol a hírhedt perek vádlottainak neve láthatók, kínzóeszközöket (vsaszűz, ), máglyarakást, a virágboszorkányt ( Katharina Paldauf, aki egyike annak a 95 személynek, akiket szörnyű időjárás előidézésével vádoltak, mint például, hogy egyik télen a virágokat virágzásba hozta és ezért persze elégették)

Az úgynevezett boszorkányszobában található Katharina Paldauf állítólagos portréja. A korabeli szövegek úgy írják le a külsejét, mint egy tipikus boszorkányét. Hipp-hopp egy 1600 körül épült főúri lakrészben találjuk magunkat, a várúrnő, várépítő nemzetes asszony szobájában. Gallerin a függöny mögött áll, baldachinos ágya mellett. Itt látható még egy kis orgona 1675-ből, egy szép láda és egy gyaloghintó. Közvetlen a mellette lévő szobában a férjei láthatóak, ezekből mindjárt hármat fogyasztott számszerint. Kettő meghalt, a harmadiktól pedig elvált (30 évvel volt fiatalabb nála). A lovagterem 6 méter magas, mennyezetén és reneszánsz stílúsú ajtóin gyönyörű faintarziák láthatók. Itt egy tivornya jelenetet láthattunk, melyre egy ablaküvegre írt szöveg utal.

Kellemes, egész délelőttöt betöltő program volt, sőt még biztosan egész naprosa is kitolhattuk volna, de sajnos menni kellett. Már nem voltunk messze az aznapi végcélunktól, Neusiedel am See nevű városkához. A nagykönyv szerint itt van egy híres étterem (Nyikospark), így éhségünk csillapítására ide tértünk be. Én hallevest ettem (érdekes párosítás a halászlében kapor, de alapvetően ízre finom volt) és gyöngytyúkot, valamilyen (nem tudtam beazonosítani ) körettel (spárga biztosan volt benne). Végeredményben ízletes volt a kaja, de ahhoz képest, hogy mekkora felhajtás van az étterem körül, azt tudom mondani, hogy nagyobb a füstje mint a lángja...ja, és cseppet sem olcsó. Estére maradt egy kis egészségügyi séta a Fertő tónál, majd egy gyors összegzés gondolatban, hogy bizony ez a nap is kellemes volt. Folyt. köv....cupp

Munka ünnepén, osztrák vendégszeretben/ 2.rész

Új nap, új célpont....Klagenfurt és környéke.... Valamikor olvastam a neten, hogy van itt egy Minimundus park, több mint 150 híres építmény van elhelyezve 1:25 méretarányban egy nagyon szép parkban. Egyet fizet, sokat kap alapon nagyon vágytam arra, hogy láthassam, a Wörth-i tó és környékének szépségeiről nem is beszélve. Itt volt hát a nagy lehetőség!

Nem sokkal pénztár nyitás után érkeztünk, hiszen annyi látnivaló van a környéken, annyira rövid a nap és szerettünk volna minél többet belesűríteni a meglévő időben.

Ha megfelelő mennyiségű egészséges utazási vággyal van ellátva az ember lánya, egy ilyen park látogatása mindenképpen méginkább meghozza a "még-még" kedvet, pláne ha még túl is csordul az utazás utáni vágy....A park látogatása során azért egy kis hiányérzetem volt, mert annyi szép építmény van még a világban amit nem találtam, cserében azonban túlsúlyban voltak az osztrák kevésbé fontos, futottak még kategória épületek, de sebaj, hisz évről évre nő a kiállított makettek száma.

Külön kiemelendő részemről a Szent Péter Bazilika (6 évig építették), a Neuschweinstein-i kastély, a londoni Tower és a Tadzs Mahal. Még nagyon sokat tudnék felsorakoztatni, de ezek maximálisan lenyűgöztek. Miközben körbepöfögött egy kis gőzmozdony igazi füstöt eregetve , függő vasút rohangászott fel-alá, néha kilőttek az űrbe egy űrhajót a "Kennedy űrállomáson", ez idő alatt komótosan forgott az óriáskerék a "bécsi Práterban".....

Miután búcsút mondtunk a Minimundus parknak, következő célpontként megcéloztuk Klagenfurt belvárosát, ami tulajdonképpen Karintia tartomány fővárosa a Wörthi tó keleti medencéjében, 90.000 büszke ember lakhelye. Szerintem Klagenfurt Ausztria egyik legszebb óvárosával büszkélkedhet. A városban tett séta alkalmával csodálatos reneszánsz belsõ udvarokat fedezhettünk fel. A Neuen Platzon a vízköpõ sárkány, a város kõvé dermedt jelképe mesélte el a település megalakulásának mondáját.

Kellemes csalódás ért a katedrális látogatása során és itt nem arra gondolok, hogy szebb volt mint vártam, hanem a tény, hogy egyáltalán be lehetett menni, nem voltak rácsok. Valószínűleg itt nem tartanak attól, hogy lopnak, törnek, zúznak, így szabadon, nyugodtan gyönyörködhettünk a csodálatos építményben. Gyermekkoromban a szülővárosom (Marosvásárhely) katolikus templomába bármikor bemehettem, de sajnos mára ez, ott is csak a múlté, mert mise időn kívül rácsok és zárak fogadnak.

Klagenfurt óvárosa tiszta és rendezett, bátran megkockáztatom, hogy jobban tetszik mint Graz, boldogan töltenék el egy hetet pihenésképpen. Az osztrákok csak Riviéraként emlegetik a környéket, ami nem túlzás, ha a pálmafákkal övezett sétálóutcákra, a bódító illatú, buja virágoskertekre vagy a nyüzsgő kávézókra gondolok. Igazi mediterrán hangulatba csöppen az, aki itt piheni ki fáradalmait vagy itt próbál feltöltődni. Ragyogó napsütésben sétálgattunk, megnéztük a Városházát,a színházat, a Landhaust, annak csodálatos tanácstermét (persze itt sem lehetett fényképezni,de a szabályok azért vannak, hogy legyen mit megszegni és különben is hogy mutathatnám meg), sőt még "elnököltem" is a használatban lévő tanácsteremben.

Miután elhagytuk Klagenfurtot a következő célpontunk a közelben lévő Pyramidenkogel. A meghökkentő alakú Pyramidenkogel egy 851 méter magas kilátó a Wörthi-tó déli partján, Maria Wörth felett. Az 54 méter magas, háromszintes kilátó tetejére lifttel jutottunk fel, a kilátóig pedig kacskaringós szerpentin vezetett (Keutschach felől). Érdemes volt leküzdeni tériszonyunkat, mert a magasból egész Karintiát beláthattuk. A lélegzetelállító körpanorámát, a lenyűgöző hegyóriásokat, a smaragdzölden csillogó víztükröt sikerült megörökíteni, valamint felfedezni véltük a távolban a Triglav csúcsot is, ami Szlovénia legmagassabb hegycsúcsa (ami a képen látható,de egy picit homályos, mert a maximumra zoom-oltam). Gondolom ez is csak helyi specialitás, de megjegyezni szeretném, hogy a távcső a kilátó tetején teljesen ingyenes, térítés mentes volt.

A Wörthi-tótól mintegy félóra autóút Karintia álomvára, a Hochosterwitz vár; ez a tartományi székhelytől, Klagenfurttól északra helyezkedik el. A rendkívüli épület egy, a felszínből szabadon kiemelkedő sziklakúpon helyezkedik el. A 14 várkapu talán meghatározó szerepet játszott abban, hogy a Hochosterwitz várat az ellenség sohasem tudta elfoglalni. Kényelmes sétaút, vagy egy nagyon "izgalmas" lift segítségével lehet feljutni a várba. Az idő rövidsége miatt az utóbbit választottuk és mondhatom fölöttéb izgalmas és adrenalin próbáló út volt.

Érdemes megnézni a vármúzeumot; képek, fegyverek, páncélok, régi iratok vannak kiállítva, valamint egy akkoriban Karintiában élő magas, több mint két méter magas férfi harci felszereléssel.

A nap megkoronázása képpen, útban visszafele Grazba megálltunk Barnbachban, amely különleges katolikus templomáról nevezetes. Fridrich Hundertwasser zsidó származású építész az 1950-ben épült templomot az 1980-as években saját stílusára átalakította. Az átépített templom oldalát színes kerámiák díszítik, körülötte pedig 12 különbözõ vallást szimbolizáló kaput találunk. A templom belseje elég puritán, nem a katolikus templomok belsejében megszokott díszesség jellemző rá. A falakon a keresztút látható képekben illetve a „Mi Atyánk„ ima van nyolc modern képre lefestve. Ennek a célja, hogyha valaki belép a templomba, és nem ismeri ezt az imát a képek segítségével, mégis elimádkozhatja. A legszebb és legmutatósabb tárgy a keresztelõmedence, főleg akkor, ha az azt megvilágító színes üveg ablakon besüt a délutáni napsugár, mert ilyenkor egy színes fénykoszorú öleli körül a medencét. Az oltárasztal sem szokványos, hiszen Jeruzsálembõl, Rómából és Durnbachból származó föld található benne.
Éppen vacsora idő volt mire Grazba visszaértünk kissé megfáradva. Összegezve a napot megállapíthatom, hogy minden percét sikerült hasznosan és tartalmasan kihasználni. Folyt. köv....cupp

Munka ünnepén, osztrák vendégszeretben/ 1.rész

Itt a négynapos ünnep, a tavasz és jó idő, ragyogó lehetőség egy kis kikapcsolódásra, kirándulásra. Felkerekedtünk hát barátaimmal, ismerőseimmel, hogy felfedezzük szomszédunk, általunk még nem felfedezett tájait. Régóta szerettem volna megnézni Klagenfurt-ot, ezért javaslatomra az irányba mentünk. Mivel a szállásfoglalásunk Grazban volt, ezért csütörtökön dél körül odaérkeztünk és nagyon gyorsan bele is vágtunk a közepébe, hiszen rövid az idő....Az időjárás megviccelt bennünket hiszen alig indultunk el, máris ránkszakadt az ég, így kénytelenek voltunk a kezdet kezdetén a gasztronómiának áldozni.

Graz, Stájerország osztrák tartomány székhelye, Ausztria második legnépesebb városa és második legfontosabb egyetemvárosa. Az évszázadokon keresztül prosperáló, háborúktól kevésbé sújtott város jól megőrződött történeti magja sok tekintetben kettős arculatú: a Habsburg uralom alatt álló, úgynevezett monarchikus közép-európai városok szép példája középkori hangulatot árasztó, megkapó zugokkal, egyszerre mediterrán hangulatú és poroszosan szabályos település. A várost a Mura szeli ketté. Graztól északra, a Mura völgyének két oldalán mészkőből és palából képződött hegyvidék magasodik. Itt található az 1446 m magas Schöckl-hegy is.
Az Óvárosban sétálgatva román stílusú, gótikus, reneszánsz, barokk és szecesszió stílusú épületekben gyönyörködhetünk. A Schlossbergről lenézve a város háztetőinek, romantikus utcáinak, a csodálatos olasz palotáinak, a város házainak és azok gyönyörűbelső udvarainak látványa tárul elénk.
Az UNESCO szakértőire olyan hatást gyakorolt a városrész sok apró részlete, hogy Graz Óvárosát Világörökségként részeként ismerték el. 2003-ban Graz állt az európaiak érdeklődésének középpontjában. Ebben az évben egyedül Graz kapta meg az "Európa kulturális fővárosa" címet. (Eddigi ismereteimben számomra csak szomorú események színhelye, hiszen itt halt meg Máthé Isti, öcsém gyerekkori barátja, később katonatársa.)

Graz mediterrán hangulatú város, az itteniek életvitelüket is inkább hasonlítják az olaszokéhoz, mint a németekéhez. Az olaszokkal való kapcsolat abban is megnyilvánul, hogy az uralkodók annak idején itáliai építőmestereket hívtak a városba.
Az Altstadtban, avagy az óvárosban sikátorok tömkelegében, aprócska terek tucatjain barangolhat a turista, de érdemes benézni a kapualjak mögé. Az igazi grazi élet ugyanis a hatalmas belső udvarokban zajlik, ahol már kora tavasszal kitelepülnek az utcára az éttermek, a sörözők, a kávézók.
Az elmúlt években sok változás történt a város jelképének számító óratorony környékén is, a Schlossbergen. A tornyot ma már nem csupán gyalogszerrel, vagy fogaskerekűvel lehet megközelíteni, hanem lifttel is. A hegy gyomrában ugyanis felvonók épültek, amelyeket egy hosszú alagúton keresztül lehet megközelíteni. A lusta turista így akár 30 másodperc alatt is a Schlossberg tetején lehet, és élvezheti a grazi panorámát.A Schlossbergre feljuthatunk a 260 fokból álló Schlossberg lépcsőn is miközben a kilátásban gyönyörködhetünk. Mi kipróbáltuk mindkét lehetőséget, egyiket délután, a másikat este, bár a gyalogszerrel való feljutás lehetősége némi ellenállásba ütközött az utitársak részéről,de az esti panoráma mindenért kárpótolt bennünket.

A grazi fegyvermúzeumban 32000 fegyver és harci eszköz látható 5 emeleten. A fegyvergyűjtemény a grazi Herrengassen, a világ legnagyobb gyűjteményeinek egyike. A múzeum fegyverek, páncélok, szúró- és vágófegyverek meghökkentő arzenálját mutatja be. Mindez az eredeti épületben, ami a XVII. században egy helyi nemesnek szolgált fegyvertárul. A gyűjtemény nagyobb részét az oszmán-török elleni harc fegyverei teszik ki. (Valószínűleg ez lehetett a XVII. századi Tesco, hiszen minden szinten szinte minden és minden méretben. Sajnos itt nem készültek fényképek, mert a szigorfelügyelők nagyon komolyan vették a feladatukat, így esélytelen volt a feladat számomra. Annak ellenére, hogy még megérinteni sem volt szabad, azért én titokban egy siskakot és egy páncélt megemeltem. Örülök, hogy nem voltam katona abban a korban, hiszen olyan súlya volt a "munkavédelmi ruhának", hogy azt magáncipelni is egy nagy kihívás lehetett.)

A grazi "Művészetek Palotája" ottani nevén Művészetek Háza, kissé földönkívüli hatást vált ki. Mint egy hatalmas kéken csillogó buborék lebeg a Mura folyó jobb partja felett. Alkotói Peter Cook és Colin Fournier, akik művüket kedvesen "Friendly Alien"- nek nevezték el, mint a régi és az új Graz harmonikus együttlétének a szimbóluma. Nekem az épület nem nyerte el tetszésem,mert szerintem ugyanúgy nem illett építészetileg a képbe, mint sok más modern épület a városban, kissé rendezetlen hatást váltva ki bennem.

Az Operaház Ausztria 2. legnagyobb operaháza. 1899-ben az európaszerte működő Fellner und Helmer építészek tervei alapján építették. A neobarokk épület egy kontrasztját képezi az előtte álló acél szobor. Grazban az épület a tolerancia és nyitottság szimbolúmának tekintik. A grazi városháza a XIX sz. végétől uralja a Főteret (Hauptplatz) az épület a kupolájával saroktornyaival és órájával. Nemcsak a városi tanács és a polgármester székhelyekén szolgál, hanem üzletek kávézók is vannak benne. Az 1894. restaurált városházán 1671-ben fejezték le Tattenbach grófot, aki a Zrinyi-Frangepán-féle összeesküvésben részt vett.
Landshaus: 1569-ből származó épület érdekes portáléval, szép, árkádokkal körülvett udvarral, pompás bronzkúttal; a XVI. századból való gyönyörű arany kelyhet (Landschadenbundbecher) őriznek benne. Az idő rövidsége miatt, sajnos ezeket csak kívülröl csodálhattuk meg, de ennek ellenére bátran mondhatom, hogy utazásunk első napja végére nagyon sok élménnyel lettem gazdagabb. Folyt.köv.....cupp

Abigél újjászületése

Nem szeretnék egy kultúr mócsingnak tűnni, de mostanában valahogy így sikerült....múlt szerdán láttam az Abigél bemutató előtti nyilvános főpróbáját, természetesen testvérem jóvoltából (egyébként földi halandó nehezen jutna be). Ez még nem a végleges véleményem, hanem inkább első benyomásnak hívnám....

Egy kicsit féltem tőle, hiszen a szerzők olyan műhöz nyúltak, ami a magyar irodalom és maga a szerző (Szabó Magda) egyik legféltettebb kincse. A rendező (Somogyi Szilárd) őmaga nyilatkozta, hogy Szabó Magda nagyon nehezen adta beleegyezését a kedvenc műve musical változatához. Nem bízott a fiatal rendezőben, előbb meggyőződött a saját szemével, hogy mire képes, aztán végül megadta magát és még életében hozzájárult az adaptációhoz...."Legyen. Odaadom a lányom, Abigélt!"

Elég sok nyilvános főpróbát láttam, de valahogy első benyomásra a közönség nem izgult annyira mint vártam volna. Egy kicsit azt éreztem, hogy kapták a lehetőséget, hisz zömével zenekari tagok és színészek hozzátartozói voltak és jobb híjján éltek vele.

Összességében tetszett, annak ellenére, hogy ha majd a 20-30. előadást megnézhetem biztosan kiforrottabb és gördülékenyebb lesz. Sikerült mozgalmassá, színessé, összhatásában vidámmá tenni úgy, hogy a megfelelő időben benne legyen a kellő drámai hatás is.

Zenéje (Kocsák Tibor) ehető, könnyed, fülbemászó, annak ellenére, hogy ezzel kapcsolatban nekem egy pici hiányérzetem volt, mert nem találtam benne olyan slágerdalt, ami bennrekedt volna a fülembe, amit dúdolhatnék a zuhany alatt.

A díszlet, a jelmezek, a rendezés egy percig sem okoztak csalódást, azt kaptam amit megszoktam az Operettszínháztól.

Kiemelkedően Vágó Bernadett (Vitay Georgina), Náray Erika (Gigus tanárnő) , Füredi Nikolett (Zsuzsanna testvér) gyönyörű hangja, Udvaros Dorottya (Horn Mici) fantasztikus színészi alakítása és fergetes tánca vitte a darabot és percig sem engedte leüllni.

Természetesen mindenki tette a dolgát és beleadott amit tudott, de őket feltétlenül szerettem volna kiemelni. Akiket szívesen kihagytam volna a produkcióból (szívem szerint kitiltanám az Operettszínház társulatából és csak komoly zenei tanulmányok folytatása után engedném vissza) Bálint Ádám (Kuncz Feri) és Ábrahám Gabriella (Kis Mari). Sem színészi képességük, sem énekhangjuk nem tudott arról meggyőzni, hogy nekik itt a helyük, de szerencsére kettős szereposztás van, így remélhetőleg élvezhetem majd a Mészáros Árpád (Kuncz Feri) és a Szendi Szilvi (Kis Mari) játékát a legközelebbi adandó alkalommal.

Ami a közönséget illeti, sajnos engem igazolt az első megérzés, mert nem a megszokott hangulattal zárult az előadás. A nézősereg áthatolhatatlan passzivításba burkolózva nagyon minimálisat ünnepelt és szinte azonnal tolongott a ruhatárhoz. Gyuszi szerint - aki nap mint nap nem lát az egészből semmit, csak a zenekari árokban kuksol és hallgatja mikor lehet - a másnapi bemutatón sokkal oldottabb és ünnepélyesebb volt a hangulat. Lehet, hogy nálam túl magas a mérce, vagy az emberek hozzáállása változik, de az Elisabeth főpróbáján tapasztalt hangulatot még egy darabnak sem sikerült túlszárnyalni...lehet mert azóta nem született jobb...

Remélem péntek esti előadás után másként fogok vélekedni az előadás hangulatáról, mert újra megnézem.... Megjött Hajni (Kanadából) és feltétlenül szeretett volna színházba menni...gondoltam meglepem ...önző módom magam is. pusszancs

Klasszikus húsvéti előeste

Kedvenc szomszédom (Laci) meghívott egy kis szombat esti zenehallgatásra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe. Mahler a-moll zongoranégyes - tétel, Mozart g-moll zongoranégyes K478 és Brahms g-moll zongoranégyes op. 25 volt műsoron Stuller Gyula (hegedű), Yukari Shimanuki (mélyhegedű), Perényi Miklós (gordonka), Várjon Dénes (zongora) előadásában.

Azt kaptam amit vártam: egy kellemes szívet, melengető estét gyönyörü környezetben és nem utolsó nagyon sorban jó társaságban!

Mozart zongoranégyesében ott volt a zeneszerző teljes jelleme; a kissé bohém, kissé őrült, kissé romantikus és ott volt az az ember is aki hihetelenül vágyik/vágyott a szeretetre.

Brahms dallamvilága gyökereiben a német népművészetre támaszkodott, költészete végső értelemben saját érzelmeit visszhangozta, műveinek súlypontján szinte gyermeki egyszerűséggel és áhitattal népi hangot ütött meg. Alapvonásaiban vérbeli romantikus, azonban romantikus mondanivalóját szerintem klasszikus és kiegyensúlyozott formaművészetével fejezte ki.

De...

...ha nem lenne szakmám lehet, hogy tudnám, mibe kellene belevágnom. Kultúrált zenehallgatást oktatnék.....mellettünk 3 hölgy telepedett le akik valószínűleg nagyon régen találkozhattak, mert látványosan és hangosan örültek egymásnak. Lehet, hogy jobb lett volna, ha előtte egy kávéházban megbeszélik a halaszthatalanul fontos dolgokat, bemutatják a vadonatúj frizuráikat és ruhatárukat, majd utána hódolnak a kultúrának. Mivel szerencsére a szélén ültem engem annyira nem zavart, mint Lacit, meg a mögöttünk ülőket. Fészkelődtek, 10 másodpercenként pozíciót váltottak, félpercenként pontos idő ellenőrzés volt.

Azért én sem úsztam meg teljesen az estét, mert a mellettem lévő uriember az utolsó tételnél szorgalmasan dobolt a lábával.

Ilyen apró kis kellemetlenségektől eltekintve, kerek, kellemes és pihentető este volt...ilyet kívánok magamnak még lehetőleg nagyon sokat! pusszancs...

egy "kőszívű" elmélkedés....

Néha úgy érezem, jó ha az ember lánya elmondja, vagy kiírja magából világmegváltó gondolatait, elmélkedéseit, véleményét. Hát ezért született ez a blog..... Itt van mindjárt az első...

Tegnap lehetőségem volt megnézni a Kőszívű ember fiai musical ősbemutatóját az Erzsébetligeti színházban. Nagy volt a kezdeti lelkesedésem, hisz általam kedvelt és nagyrabecsült művészek szerepeltek a szereposztásban (Bencze Ilona, Tunyogi Bernadett, Bardóczy Attila), ezért számomra nem volt kérdés, hogy ebből csak valami jó sülhet ki. Lelkesedésem már az első félórában elillant, utána már csak túlélésre játszottam és a művészet, a művészek iránti tiszteletből maradtam az előadás végéig. Véleményem szerint totális rendezői bukás volt, a színészek szemmel láthatólag szenvedtek a kongó, üres színpadon. Szerencsétlen Baradlay Kázmér (Makrai Pál) egyáltalán nem úgy nézett ki mint aki meg akar halni, nagyon fitt, friss és üde volt még halála előtt egy perccel is, pedig tudta percre pontosan, hogy mennyi van még hátra a földi életből. Dalban mondta el, hogy mennyire szerette a feleségét, három fiát (szegény Jókai forgott a sírjában), kiosztotta a feladatokat, aztán kért egy puszit a feleségétől (20 évet várt erre) és fogta magát, csak úgy ukk-mukk-fukk váratlanul meghalt. Mindezt, egy hófehér vadonatúj bőr ülőgarnitúrán a színpad legszélén. Az emberek kitekeredett nyakkal, még reménykedve nézték, hátha...hátha kialakul. Nem... csoda az nem történt.

Musicalnek még a legnagyobb jóindulattal sem tudnám nevezni, inkább egy gyenge színpadi adaptációnak néhány dalbetét próbálkozással. Nem volt összhang a próza és a zene között, minden átmenet nélkül bejött egy szereplő előadott egy dalt, aztán kiment. Jött másik kettő beszélgettek egy kicsit, kimentek...és így tovább...Ha nem olvastam volna többször is a könyvet, elég nagy bajban lennék, mert nem tudnám elmondani, hogy ki miért haragudott a másikra, tulajdonképpen az ami történt miért úgy történt ahogy. Szegény Alfonsine (Gregor Bernadett) gonosszá vált, de ki tudja miért?! Ezt már soha nem fogjuk megtudni és ez nem a színész hibája, mert minden megtett, a szerepéből mindent kihozott amit tudott. Jó volt szembesülni Gregor Bernadett gyönyörű hangjával, csak a dal amit kapott, a legjobb indulattal is csak pocséknak nevezhető. Zeneileg (Szűts István) talán a Bardóczy Attila-Tunyogi Bernadett duettje értékelhető, ezért véleményem szerint temetési szertartásokon kellene a tegnap elhangzott dalok 85%-át promotálni, nem pedig igényes kultúrára vágyó, becsületes adófizető állampolgárokat ezzel kínozni közel 3 órán keresztül. A cselekmény gyakorlatilag a színpad két legszélén játszódott, ezért a közeljövőben valószínűleg sok gyógytornász fog peticiót benyújtani, hogy tiltsák be a darabot, hiszen tömegesen mennek majd az emberek nyakmerevedési panaszokkal, ha valamilyen csoda folytán kettőnél több előadást fog megélni mint "produkció". Majd figyelem a híradót....

A jelmezek (Húros Annamária) nagyon jó ízléssel készültek, igényes munkára szokott kezek eredménye volt. Különösen kiemelendő az Alfonsine ruhája! Bátran állíthatom, hogy egy Operabálon is megállta volna a helyét! Ezért is állok értetlenül a helyzet előtt, hiszen biztosan egy vagyont költöttek jelmezekre és ezt messze nem tükrözte a produkció színvonala.

A nézőtéren mellettem ült a Gregor Bernadett férje, aki az előadást követő fogadáson halkan (szájról olvashatóan) tudatta feleségével, hogy ez bizony nagyon pocsék volt.

Természetesen a kötelező virágcsokor osztás, köszöntés és kölcsönös köszönetnyilvánítás nem maradhatott el ez esetben sem. Mindenki köszönte mindenkinek, mindenki rendkívül boldog és elégedett volt, nem is tudtam számolni a nyelvcsapások számát per perc, annyira sűrű és gyors volt. Eléggé nehezemre esett leplezni csalódottságomat, ezért igyekeztünk mielőbb angolosan távozni a színről.

Ejnye kedves Pécsi Ildikó! Azt nyilatkozta, hogy kedvenc olvasmányai közé tartozott! Hát így kell bánni egy kedvenccel? Nem is merek arra gondolni, hogy mi történne egy olyannal művel amit egyáltalán nem kedvel?! Csak remélni merem, hogy amikor csak önmagával lesz kettesben, beismerő vallomást tesz, hogy ezt bizony nagyon elszúrta és ezért nem fogják Oscarra jelölni. Rendezés (1 pont), látványtervezés, díszlet (1, na jó 2 pont), dalszöveg (lehetne 4 is, de csak 2 mert nem azt adta vissza amit Jókai leírt). pusszancs!

Szülinapom van!!!

Szülinapom alkalmából blogot nyitottam. Majd írok sokat-sokat.