Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....az Út vége

14-15-16. nap

Az utolsó két és fél nap csomagolással, búcsúzkodással, beszélgetéssel telt, így 2006. december 2-án New York-i átszállással vissza repültem Európába. Annak ellenére, hogy eddig gyakorlatilag zökkenőmentes volt az utazás, végül egy kis baki mégiscsak becsúszott. Londonban nem kaptunk leszállási engedélyt, majd háromnegyed órát keringtünk a Heathrow repülőtér felett. Miután végre megkaptuk a leszállási engedélyt, a kifutó pályán álltunk, viszonylag nagy viharban még következő egy órát. Pontosan 5 perccel késtem le a Budapest-i járatot, vagyis mikor végre átverekedtem magam a tömegen és a kapuhoz értem, éppen akkor írták ki, hogy lezárták. Újabb hosszú sort kellett kiállni, hogy átírják a jegyemet és újabb hat órát várni a következő gépre. Mikor már azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet, akkor bemondták, hogy egy órával később indul a gép, röpke 7 órás késéssel végre hazaérkeztem. Sok élménnyel gazdagodtam, fájó szívvel jöttem el, de jó volt hazajönni és viszontlátni a családomat......cuppp!

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I.... Floridai örök nyár a télben

8. nap

Ez a nap minden nő álma lehet.... Egy egész napos shoppingolás... A Hálaadást (mindig csütörtök) követő hétvégén vannak az USA-ban a legnagyobb leértékelések, amit ha már ott voltam semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Azt hiszem ezzel minden nőtársam egyetért! Elindultunk hát egy hatalmas bevásárlóközpontba, a Sawgrass Mills Mall-ba (ott minden bevásárló központ "Mall") amiről később olvastam, hogy az USA egyik legolcsóbb outletjeként tartják nyilván. (Itt a cím az érdeklődőknek: 12801 West Sunrise Blvd.Sunrise, FL 33323)

Nem fogom részletezni, hogy mennyi és melyik üzletbe mentünk be, de az biztos, hogy mire estére a végére értünk már nekem is sok volt. "Kincsekkel" teli szatyrokkal és részemről nagyon fáradtan, de annál elégedettebben értünk haza, a nappali rögtön megtelt és beigazolódni látszott a legenda, mely szerint az USA-ba üres bőröndökkel kell érkezni. (Ez így ebben a formában tökéletesen igaz és ezt a további látogatásaim során szigorúan be is tartottam.)

9.nap

Szinte álomszerűnek tűnt mikor reggeli után Miamiba indultunk. Florida leghíresebb városa a világszerte ismert, nagy népszerűségnek örvendő Miami. A város gyakorlatilag egész évben tele van a világ minden tájáról ideérkező, és pihenni vágyó turistákkal. A több mint 5000 km2-en fekvő kétmilliós város telis tele van élettel, egymást érik a zenei fesztiválok, koncertek, szórakozóhelyein egyetlen percre sem áll meg az élet. Legnagyobb népszerűségre természetesen a part menti területei számítanak, ezek Miami Beach, South Beach, és Coconut Groove, de érdekesek belső területei is, a Downtown, a Little Havanna, és a Coral Gables. Az óriási szigeten fekvő Miami Beach és South Beach, Miami szórakoztató és fürdő központjai, partszakaszaikat végig gyönyörű, homokos strandok jellemzik. Miami Beach-től északra fekvő North Beaches-t, óriási szállodák jellemzik, a délre fekvő Key Biscayne-be pedig csodálatos tengerpartja miatt érdemes kilátogatni, amelyet pálmafák szegélyeznek. Miami Beach-el szemközt fekszik a Downtown azaz a belváros, a város pénzügyi és kereskedelmi központja, melyet hatalmas felhőkarcolók uralnak. Sokat fantáziáltam erről a városról, hiszen mi csak a filmekből ismerjük, de amivel szembesültem az minden fantáziámat felülmúlta. Ez már nem emberléptékű, itt már csak autóval lehet közlekedni, olyan nagyok a távolságok. Pompano Beach-től kb.egy órányit autóztunk, mire feltűntek a hatalmas felhőkarcolók. A part mentén hosszú szálloda sorok (zömével mind Trump tornyok), pálmafák, csilli-villi éttermek, bárok és színes ruhákba öltözött emberek. Az eddig eltelt napok alatt egy percig sem éreztem, hogy bármi is stresszelne, de amit itt tapasztaltam az mindent felülmúlt. Nem hiába hívják ezt az országot a nyugdíjasok országának, tényleg lépten-nyomon idős emberekbe botlottunk. Napbarnított arccal, elegáns vagy sportos nyári ruhákban élvezik a nyugdíjas éveiket. A kedvencem az a rendszámtábla volt, amit egy parkolóban láttam: a tábla közepén RETIRED (nyugdíjas) és kétoldalt NO MORTGAGE (nincs jelzálog) NO BOSS (nincs főnök) NO PROBLEM (nincs gond).

Egy improvizált színpadon kubai zenekar játszott, igazi latin hangulatot teremtve és mindenki táncolt aki élt vagy mozgott, vagy aki éppen arra járt (még a hajléktalanok is). Nem messze a színpadtól egy marionett bábos éppen egy csinos "hölgyet" táncoltatott. Egy hatalmas mangrove szomszédságában megtaláltuk Forrest Gump padját, rajta a bőröndjével, a bombonos dobozával és mellette a méretes cipőjével.

A nyüzsgés ellenére szinte érezhető volt a nyugalom és a szabadságérzés ami az emberekből meg a környezetből áradt. Szívesen sétálgattam és szívesen adtam át magam az érzésnek.... Este egy vadonat új kaszinóban mentünk, ugyanis Csaba egyik ismerőse itt dolgozott és meghívott megnézni az újonnan épült pénzköltődét. Csillogott-villogott kívül-belül, gondolom ehhez hasonló minden kaszinó (nem sokban jártam) és nem ez az érdekes, hanem az a lóverseny pálya ami a kaszinóhoz tartozott. Még nem nyitották akkor meg, de a terv az volt, hogy ott esténként, éjszakánként versenyek lesznek és a gazdagok, vagy reménybéli gazdagok majd ott fogják elverni a pénzüket. Az egyik bárban (azt hiszem az volt a legnagyobb) egy zenekar kubai zenét játszott és nem lehetett nem táncolni....

10.nap

Mai napon Everglades volt terítéken, ami Florida egyik Nemzeti parkja és őrzi Florida édesvízi mocsarainak élővilágát. Az 1947. december 6-án alapított park területe 6105 km², s ezzel az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja, annak ellenére, hogy ez a terület az eredeti vizes élőhely területének csak 20%-a. Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok füves víznek nevezik az Evergladest. Cölöpökön álló kunyhókban laktak és vadásztak, gyűjtögettek. A területre egészen az 1800-as évekig nem jutottak el a fehérek. Féltek a buja dzsungeltől, az ismeretlen élőlényektől és a rengeteg moszkitó által terjesztett betegségtől. Mikor megérkeztünk a bejárathoz, éppen egy motoros találkozó kellős közepébe csöppentünk. Amerre a szem ellátott válogatott méretben, színben és márkában láthattunk motorokat. Sajnos nem vagyok egy nagy motor rajongó, így annyira nem lelkesedtem be, de elismerem szemet gyönyörködtető példányokat láthattam. Megvettük jegyeinket, aztán vártunk türelmesen sorunkra, hogy beülhessünk egy igen zajos, légcsavaros mocsárjáróba többedmagunkkal és bejárhassuk a mocsár töredékét. Közben Wass Albert jutott eszembe, hiszen Florida ezen vidékein játszódik egyik ismert könyve (Halálos köd a holt ember partján) és lelki szemeim előtt megjelentek a leírt események. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy az Everglades a világon egyedülálló természeti jelenségnek köszönheti létezését. Az Okeechobee-tó nagy területű, de rendkívül sekély, átlagos vízmélysége 30 cm. Vizét a River of Grass-nek (Füvek folyója) nevezett folyó vezeti el a 200 km-re lévő Floridai-öbölbe. A folyó 15 cm átlagos vízmélységű, de mintegy 80 km széles. Mivel a tengerszint feletti magasság 50 m, lassú áramlású, vize naponta mindössze 30 m-t tesz meg. A folyó mozgásáról szinte csak a vízcsepp alakú szigetek árulkodnak. A park nagy területe egész évben víz alatt áll.
A félsziget déli részén a hőmérsékleti maximum egész évben 30 °C körül mozog, nyáron és kora ősszel rengeteg a csapadék, az év másik felében kevesebb, de teljesen száraz időszak nincs. Így, bár a félsziget nem tartozik a trópusokhoz, időjárásilag a trópusi nedves klímazónába sorolják. Ezek a jelenségek ideális feltételeket teremtettek a Föld legnagyobb mocsárvilágának, az Everglades-nek létrejöttéhez. Már a vízből kiemelkedő 1 m magas szigetecskék (hammock) is a növényzet és az állatvilág rendkívüli változatosságát teremtik meg. A legjellemzőbb növény egy télisásfaj, a saw gras, amely a fűrészfüvű préri legfontosabb alkotója, hatalmas, iszapos területeket borítva el. Ez a növény itt található meg a legnagyobb populációban a világon. A kiemelkedéseken viszont már különböző növényfajok élnek buja szubtrópusi erdőket alkotva. Találhatóak itt különböző trópusi fajok, mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. A területen tíz pálmafaj őshonos.
Az állatvilág is hasonlóan változatos. A táplálkozási lánc alján a peripyton, az algákból álló növényi massza áll, amely szinte teljesen elborítja a szabad vízfelületet, és élelmet ad a különböző lárváknak, halaknak. Az Everglades 275 halfajnak ad otthont. A déli és északi szélességről sok madár érkezik ide, az itt őshonosokkal együtt mintegy 400 fajt tartanak számon. Kócsagok, íbiszek, pelikánok, amerikai flamingók, kígyónyakú madarak, ritka erdei gólyák élnek élnek itt más vízimadarak társaságában. Az emlősöket többek között a virginiai szarvas, a floridai nyúl, a puma, a floridai párduc képviseli. Az Everglades legismertebb állata az aligátor, amelyet szinte teljesen kipusztítottak, ezért 1961-ben törvény hoztak teljes védelmére. Napjainkra viszont már annyira elszaporodott, hogy újra engedélyezték vadászatát. Ugyancsak itt él a floridai lamantin. Ez a békés, nagy termetű vízi emlős szintén szigorú védelem alatt áll, ennek ellenére a motorcsónakok sok állatnak okoznak súlyos, sokszor halálos sérülést.
Bár az Everglades a világ egyik legismertebb nemzeti parkja, léte súlyosan veszélybe került. A saw gras igényli az időnkénti tüzeket, hogy populációja megújulhasson. Miután biztonsági szempontok miatt ezek a tüzek nem végeznek tökéletes munkát, megjelentek az idegen fajok, és veszélyeztetik a fűrészfüvű prérit. De a legnagyobb károkat a Floridában folyó mezőgazdasági munkák okozzák. A parktól északra a mocsarat lecsapolták, gátakat, csatornákat építettek, s ez befolyásolta a park életét is. Az Okeechobee-tavat mezőgazdasági eredetű káros anyagokkal, nehézfémekkel szennyezték el, és ez súlyos következményekkel járt az Everglades érzékeny ökoszisztémájára. Madarainak mindössze 10%-a maradt meg. Ma az Everglades negyede termőföld, de a művelés alá vont területek egy részét vissza akarják vásárolni a farmerektől, és vízzel újra elárasztva visszaadni a természetnek. Idegenvezetőnk sajátos amerikai módszerrel próbált belevonni az eseményekbe, időnként rávert a motoros szerkentyű fémtetejére nehogy bárki is elaludjon időközben, aztán megkérdezte, hogy minden rendben van-e és nekünk ezt hangos kiabálással kellett bizonyítani. Annak ellenére, hogy november vége volt és ilyenkor az állatok nem annyira aktívak mint nyáron, mégis sikerült látni aligátort, dögkeselyűt, szürke gémet és számomra nagyon sok ismeretlen állatot. Miután visszatértünk és kikötöttünk, végignéztünk egy alligátor show-t. Egy bátor "versenyző" megmutatta a kíváncsi tömegnek, hogy az aligátorok nem is olyan nagyon veszélyes állat és hogy időközönként kezesbárányként is tud viselkedni.

Ez volt hát a napi adag....

11. nap

Erre a napra igazi csemegét tartogattunk: Key Largo, Key West, meg amit ebbe a napba bele lehet sűríteni. Meleg, napos idő volt 29-30 Celsius fok (Amerikában 84-86 Fahrenheit), ideálisabbat el sem lehet képzelni így november végén.
A sok apró szigetet egy 1*1 sávos út köti össze, szinte végig forgalom korlátozás van, alig 35 mph-val (mérföld/óra) lehet haladni. De nem baj, mert legalább kibámészkodtam magam nyugodtan, megpróbáltam mélyen belevésni az emlékezetembe minden apró bokrot, fát, házat....Megálltunk Key Largo-n, a Sea Worldnél, de nem mentünk be mert az egy teljes napos program lett volna és akkor nem értünk volna le Key Westre. Rövid sétánk alkalmával egy örmény családdal találkoztunk, kölcsönösen megörültünk egymásnak, pláne mert kölcsönösen segédkeztünk a fényképezkedésben. Islamorada-n ebédeltünk, igazi romantikus hangulatban (óceán part, pálmafák, pelikánok, sirályok). Végre annyi tengeri herkentyűt ehettem amennyi belém fért... Érdekes volt látni, hogy a halászok miután kifogták a halat, ott helyben megpucolták egy erre a célra kiépített placcon, ahol vezetékes víz is volt és a pelikánok, meg mindenféle vizí madár azonnal ott termett eltakarítani a maradékot. Türelmesen várakoztak míg sorra kerültek és mindekinek jutott falat.

Tovább haladva dél felé, felhajtottunk a 7 mérföldes hídra, de a mostan használatban lévő mellett ott volt a régi, de már használaton kívül, hiszen 1992-ben az Anderw hurrikán gyakorlatilag teljesen használhatatlanná tette. Már csak filmforgatásokra használják.(például itt forgatták a Féktelenül-t). Itt-ott már megvetette rajta a lábát a természet, növények nőttek ki helyenként. Érdekes érzés volt, hogy gyakorlatilag víz amerre csak ellát a szem (balra az Atlanti Óceán, jobbra a Mexikó-i öböl) mi pedig csak suhanunk fölötte, az aprócska szigeteken egy két hétvégi ház 4-5 jachttal kiegészítve. Vajon milyen lehet itt átélni egy hurrikánt?!

Key West?!... az eddig látottak alapján számomra a világ egyik legromantikusabb városkája és egyben szigete is. Az USA legdélebbi városa, innen már csak 170 km. Kuba, aminek partjait lehet látni ha tiszta az idő. A pár négyzetkilométer területű sziget a régi időkben a kalózok kedvelt kikötőhelye volt, majd kereskedelmi központtá vált az 1800-as években. A XX. században a haditengerészet bázisa települt a szigetre, amelynek jelentősége a kubai válsággal együtt felértékelődött . Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy elég sok tengerparti városkában megfordultam már, de ez más volt mind a többi. Csak kapkodtam a fejem és már előre szomorkodtam, hogy csak ilyen rövid időre futtja belőle. Az egész város egy nagy össznépi buli helyszíne, megy a zene, a tánc már kora délutántól és mindenki mosolyog. Tudtam, hogy elvesztem, nekem ide vissza kell még jönni.... Egy "kagylóboltban" (sok kagylóboltban) akkora kagylókat lehetett kapni mint a fejem és ezen kívül még kismillió tengerből felhozott dolgot. Ezt sem lehetett kihagyni, de persze mindent csak a szemnek... Aztán következett a Ripley's Museum - Believe It or not (hiszed vagy nem) ahol a különcségeket gyűjtötték össze és mivel én itt találkoztam ezzel először, teljesen lenyűgözött. Volt itt mindenféle "csemege: "a világ legmagassabb embere teljes életnagyságban, 2*2 szemgolyóval rendelkező kormányzó, egy kolumbiai asszony aki 100 éves korában ment férjez és 101 éves korában szült, majd 120 éves korában meghalt, öt lábú bárány, 2 fejű kakas.... Key West leghíresebb lakója Hemingway volt, akinek háza ma az egyik legfőbb turistalátványosság (sajnos nem volt lehetőségünk megnézni, mert mire odaértünk már bezárt). Megértem Hemingway-t, hogy ezt a helyet választotta nagyon hosszú ideig lakhelyéül, hiszen olyan hangulata van amit nehéz lenne nem érezni, szinte kötelező módon magával ragad, itt nem lehet unatkozni. Azt olvastam, hogy itt van világon az egyik legszebb naplemente. Kiültünk hát a mólóra és néztük. Teljesen filmbe illő csöpögő romantika, mondhatnám azt is, hogy tömény giccs: háttérben latin zene élőben, kezünkben egy-egy koktél, előttünk a végtelen óceán és az éppen eltűnő nap a végtelen "végében". Még megkerestük a hivatalos források szerint legdélebbi pontnak likiállított követ fényképezkedés céljából, aztán visszaindultunk Pompano Bechre. Ez volt hát Key West, egy csuda érdekes és romantikus hely, ahol visszavonhatatlanul otthagytam a szívem egy darabját. Jajj, jajj egyre rosszabb a helyzetem....

12. nap

Főzőtudományom nagy kudarca, volt a mai nap.... Kérésre sztrapacskát csináltam volna, ha sikerült volna... Annak rendje módja szerint elmentünk a Publixba vásárolni alapanyagokat (túró, tejföl, liszt, tojás, szalonna), aztán nagy lelkesen nekiláttam, hiszen tényleg nem egy ördöngös feladat és már számtalaszor csináltam. Már a nokedli szaggatásnál akadtak gondok, valahogy nem olyan volt az állaga mint szokott lenni, bármennyi lisztet tettem bele nem akart rendesen összeállni. A szalonnának nem nagyon volt zsírja, inkább amolyan "dögszag" terjengett a lakásban, a túró nem akart összeolvadni és a legborzasztóbb az volt az egészben amikor rátettem a tejfölt, ugyanis édes volt. A végeredmény egy csirízszerű édes sós ízű borzadály lett, amiből én már nem voltam hajlandó enni egy falatot sem. Csaba lelkesen ette, bár nem tudom, hogy ezt csak udvariasságból tette, vagy csak mert hajtotta a gyomra. A tanulság, hogy soha ne próbálj meg amerikai alapanyagokból hazai ízeket csiholni, mert gyakorlatilag lehetetlen...legalábbis nekem nem sikerült.

A "remek" ebéd után elmentünk Miamiba sétálgatni, egy-két elmaradt vásárlást elintézni és mindenképpen úgy szerettem volna elmenni, hogy a Nagy Pocsolya innenső oldalán azért lógassam be a lábam a sós lébe. Ez így is történt, íme a bizonyíték!

Ez volt az utolsó este és amennyire csak lehetett igyekeztem magamba szívni Miami hangulatát, nyüzsgését, vidámságát.

13. nap

Világmegváltó dolgok nem születtek a mai napon, nagyjából csomagolással telt a nap, meg utazással. Fájt a szívem, mert csodálatos helyet és embereket kellett elhagynom. Tudtam, hogy ide vissza kell jönni, mert itt maradt a szívem egy darabja és még annyi látni való maradt, annyi mindent kell megtapasztalni. Nagyon rövid volt az idő, de arra pont elég, hogy ezt az érzést megtapasztaljam. Miamiból, Atlantai átszállással repültem vissza Raleigh-ba ahol Iza várt a reptéren.....folyt.köv.....

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....Hálaadás Alabamában

6 nap.

Gyönyörű, verőfényes reggelre ébredtünk, igazi déli melegre, annak ellenére, hogy november vége volt. Reggeli után megcéloztuk Atlantában azt a pontot, ami a város védjegyévé vált és amit senkinek nem szabad kihagyni aki arra jár. Margaret Mitchell: Elfújta a szél című könyve az egyik kedvenc könyvem, Atlanta a könyv egyik helyszíne, valamint az írónő ,a könyv és Scarlett O'Hara városa. Margaret Mitchell Atlantában született 1900. november 8.-án. Édesanyja szüfrazsett, édesapja prominens ügyvéd, és az Atlantai Történelmi Társaság elnöke volt. Úgy nőtt fel, hogy történeteket meséltek neki a régi Atlantai életről, és a Konföderációs hadsereg csatáiról a polgárháború idejéből. Fiús gyerek volt, térdnadrágban járt, és Jimmy-nek nevezte magát. Fiatalon magáévá tette anyja feminizmusát. 1917-ben beleszeretett Clifford Henry főhadnagyba és eljegyezték egymást. Egy évvel később Clifford-ot Franciaországba helyezték át, ahol elesett, Margaret pedig megkezdte főiskolai tanulmányait. Nem sokkal később az anyja beteg lett. Hazasietett meglátogatni, de egy nappal elkésett, az anyja meghalt. 1922. szeptemberében hozzáment Red Upshow-hoz, akiről kiderült, hogy csaló, szeszcsempész és alkoholista, így elváltak. Ugyanebben az évben megkezdte újságírói karrierjét az Atlanta Journal Magazine-nál, ahol Peggy Mitchell álnéven publikált. Három évvel később hozzáment John Marsh-hoz, a Georgia Power Company magazin szerkesztőjéhez. Az Elfújta a szél-et 1926 és 1929 közt írta. A könyv 1936. nyarán jelent meg, és őszig egymillió példány kelt el belőle. A könyv eladási rekordot döntött. Három évvel a megjelenése után Margaret eladta a megfilmesítés jogát Az Elfújta a szél-et 1926 és 1929 közt írta. A könyv 1936. nyarán jelent meg, és őszig egymillió példány kelt el belőle. A könyv eladási rekordot döntött. Három évvel a megjelenése után Margaret eladta a megfilmesítés jogát David O.Selznick producernek addig példa nélküli áron, 50 000 dollárért. Abban az időben ez volt a legmagasabb összeg, amit valaha kifizettek egy szerző első írásáért. A filmet 1939. december 15.-én mutatták be, és 10 Oscar díjat nyert. A film bemutatóján megjelent a polgárháború utolsó élő atlantai katonája is. Az Elfújta a szél a második legolvasottabb könyv a Biblia után. 1949. augusztus 11.-én, miközben a Barackfa utcán keresztül a színházba igyekezett, Margaret Mitchellt elütötte egy taxis. A sérüléseibe pár nappal később belehalt. A ház természetesen a Barackfa utcában van (ez nem olyan meglepő, mert Atlantában több Barackfa elnevezés van mint villanyoszlop: Barackfa út, Barackfa utca, Barackfa sugárút, Barackfa tér..stb) és lelki szemeim előtt megjelent Scarlett O'Hara amint rohan haza a kórházból, hogy segédkezzen Melanie-nak a szülésnél. Lélekben régóta készültem erre a látogatásra, tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat és lám megtörtént, itt vagyok....Az 1899-ben épült ház két emeletes és 10 apartmanból áll. A jelenlegi állapota nem az eredeti, ugyanis kétszer leégett. A legutóbbi tűzvész 1996 májusában sújtotta a házat, de Daimler-Benz jóvoltából helyreállították és júliusban már megnyitották a látogatók előtt. A múzeumban rengeteg fénykép, személyes tárgy, valamint a nyitvatartás alatt folyamatosan játszák a filmet a látogatóknak. Az írónő 1925-ben költözött be az 1. számú apartmanba a férjével John Marsh-al. Nagyon tetszett a régimódi stílus, és szerintem le sem lehetne tagadni, hogy egy író élt itt. Igazi időutazásként éltem meg ezt a látogatást, szinte vártam, hogy betoppanjon Scarlett a zöld ruhájában, kalappal a fején, mögötte pedig az elmaradhatatlan Rhett Buttler. Még elidőztem volna egy kicsit a múlt romantikájában de sajnos nem rendelkeztem az időmmel, így menni kellett tovább.

Elmentünk ebédelni egy mexikói gyorsétterembe, ahova találkozót beszéltek meg Izáék egy baráti házaspárral. Mint kiderül most is kicsi a világ, mert a pár férfi tagja elmesélte, hogy az ő nagypapája Debrecenből emigrált az Egyesült Államokba (nem emlékszem a vezeték nevére, pedig mondta), ahol aztán megváltoztatta a nevét. A történet szerint akkoriban olaszosra volt érdemes változtatni, mert gyakorlatilag az olasz maffia tartotta kézben a gazdaságot, vagyis az országot. Természetesen a fiú a vak hangot sem beszélt magyarul, hiszen a nagypapa magyarsága már csak a családi legendákban élt. Ez a jó Amerikában, hogy nagyon nincs mit egymás szemére vetni, alig két generáció és szinte nincs olyan család ahol ne lenne egy ír, angol, német, spanyol, magyar, olasz vagy kitudja milyen nemzetiségű ős. Gyakorlatilag mindenki bevándorló.

Már nem messze voltunk a Joel nagymamája házától ami az aznapi végcélunk volt. A nagymama egy végtelenül kedves hölgy, a háza pedig teljesen elbűvölt. Romantikus környezetben, erdő szélén egy igazi amerikai házikó Alabamaban. A ház mellett egy hatalmas magnólia fa (kb. mint egy termetes gesztenyefa), a kertben úszómedence, lehullott falevelek mindenütt. Délutánomat a hintaágyban töltöttem és élveztem a déli napsugarakat. Éjszakára Joel unokatestvéréhez mentünk aludni, aki Phenix City-ben egy nagyon szép házban él a feleségével és a kutyusával. Ide érkezett késő éjszakai órákban Csaba is, hogy másnap a Hálaadásnapi ebéd után (itt nem vacsora volt) "elraboljon" Floridába pár napos kiruccanásra.

7.nap

Délelőtt teljes létszámban átvonultunk a nagymamához (látszólag a családi főbázis), ahol nagyjából mindenki beszélgetéssel múlatta az időt. Ezt tettük mi és, de még jártunk egyet a környéken ismerkedésképpen. Egy picit Szovátás (Erdély) volt a környék hangulata és mindenképpen szeretném elmesélni, hogy a közvetlen szomszédságban élő családnál láttunk egy őzikét, akit nevelnek. Tisztára mint a Bambiban.... A Hálaadás napi ebéd a számunkra amerikai filmekben megszokott látványt keltette (pulyka, krumpli stb...) annyi különbséggel, hogy a nagy létszámra való tekintettel a svédasztalos megoldást választották, így mindenki odajárult az asztalhoz, szedett és elvonulhatott enni.

Ebéd után a társaság a családi hagyományokhoz híven elment moziba, mi pedig elindultunk Floridába. Hosszú és fárasztó út volt, de nem telt el eseménytelenül. Már szinte csak pár mérföldre voltunk a célponttól mikor megállított a rendőr, mert túlléptük a megengedett sebességet. Ilyenkor ott szokás leellenőrizni a jogosítvány érvényességét, de valamiért Murphy most sem volt szabadságon és nem működött a lekérdező rendszer. Mivel Csaba emiatt nem vezethetett tovább, így nekem kellett hazavezetni az autót. Az biztos, hogy nem alkudoztak csak közölték a tényt, hogy vagy én vezetek, vagy ott marad az autó és elszállíttatják. Érdekes módon senki nem akarta megnézni a jogosítványom, elég volt nekik, azt mondani, hogy van (ez igaz is volt, sőt még nemzetközi jogsim is volt). Persze másnap mikor bementünk az okmányirodába tisztázódott a státusz és Csaba vissza kapta a jogosítványt. Az autó kicsit szokatlan volt, mert túl nagy és ismeretlen volt számomra, de megoldottam a feladatot. Késő éjszaka hulla fáradtan érkeztünk Pompano Beachre, Csaba hurrikán biztos lakásába.....folyt. köv.

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....iskola amerikai módra

4. nap

Ez a nap számomra nagyjából pihenéssel telt. Délelőtt "otthon" pihengettem, ismerkedtem a környékkel. Nem volt nehéz feladat, hiszen túl messzire nem mehettem autó hiányában. Nagyon nagy távolságok vannak a házak között (ház, zöld, zöld, ház, zöld, zöld, zöld....és így tovább), sokat nem zavarják egymást a szomszédok. A ház előtt egy útkereszteződés volt, mellette egy templom (a házat a templomtól bérelték), hátul a kertben egy nagy fa alatt pedig egy hinta.... Délután, miután Izáék megjöttek az iskolából (mindketten egy alapítványi iskolában tanítanak), elmentem Izával fodrászhoz és lám milyen kicsi a világ!....pont oda és pont akkor Enikő (Nagy Enikő) volt férje, Laci toppant be szintén fodrászkodni. Mindjárt magától értetődővé vált, hogy mi a program aznap estére...vacsora mellett hosszan beszélgettünk.

5. nap

Egy laza nap az iskolában, ugyanis szerdától iskolaszünet kezdődött a Hálaadás (Thanksgiving) napi ünnepek miatt. Reggel együtt mentünk az iskolába, ahol Iza óráján vettem részt és mialatt a lurkók okosodtak, én mailjeimet olvasgattam és az itthoniakat próbáltam megnyugtatni, hogy velem minden a legnagyobb rendben. Ezen a napon az iskola kibérelt egy korcsolya pályát a diákoknak pár órára, ahol jó zene mellett ettek-ittak pizzát, hamburgert, kólát és egyéb ehhez hasonló gyorséttermi "finomságokat". Kaptam én is egy görkorit, így számomra is ez a délelőtt a sportolás jegyében telt. Kisebb baleset azért itt is történt, ugyanis egy gyerek kissé szerencsétlenül esett és sajnos eltört a karja. Iza tanár társai végtelenül kedvesek és érdeklődőek voltak velem, ami nem is csoda, hiszen ez egy kisváros és én pedig a számukra egy miszitkus világból jöttem, a Világ másik feléből.

Íme egy kis amerikai specialitás: Iza osztályából az egyik kisgyereknek születésnapja volt és ilyenkor szokás megvendégelni az osztálytársaskat. A nagymama hozott egy tortát, de persze ezt nem lehet koszos kézzel csak úgy felzabálni....A gyerekeket nem kezet mosni zavarták el, hanem Iza előkapott egy műanyag flakont amiben fertőtlenítő gél volt, ebből minden gyerek kezére nyomott, azt ők szépen elkenték és sitty-sutty steril volt a kis mancsuk. Érdekes hozzáállás......

Délután gyors csomagolás után útra keltünk, elindultunk Alabamába Joel rokonaihoz a Hálaadásnapi Ünnepekre. Teljes létszámban, a kutyával kiegészülve indultunk el a hosszú útra, melynek első állomása Atlanta volt. Az út nagyrészében autópályán mentünk, széles 10-12 sávos autópályákon. Csak néztem mint az egyszeri vidéki kislány mikor feljött Pestre....Bezzeg a mi 4 sávos autópályáink, helyenként 2 sávval kiegészülve.... A szabályok is eltérnek a mieinktől, ugyanis ott nincs jobbra tartási kötelezettség, vagyis, ha valakit zavar, hogy előtte haladsz, akkor kikerül akár jobbról, akár balról. Természetesen gyakorlatilag minden autó automata, így eléggé egyszerű vezetni. Egy nagyon fontos szabály és feltétlenül megszívlelendő, hogy nem szabad, nem érdemes a sebesség korlátot túllépni mert a semmiből azonnal ott terem a rend szigorú őre és azonnal megbüntet. Nekem azt mondták, hogy Amerika egy fantasztikus ország, csak két dolog ne történjen itt veled: ne légy beteg és ne legyen dolgod a törvénnyel! Azt mondták, ha ez sikerül egy nagyon boldog és szabad emberként élhetsz ebben az országban.

Éjszakai órákban érkeztünk Atlantába a Hollidays Inn-ben előre lefoglalt szállodába.....folyt.köv.

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....útban Észak Karolinába

3 nap.

Nem volt idő szomorkodni New York miatt, hiszen még nagyon sok ismeretlen szépség várt rám, de bevallom szívesen maradtam volna még. Nagyon keveset láttam New Yorkból és nagyon magával ragadott a város hangulata. Gyors pakolás után elindultunk "hazafelé".

Következő célpontunk Marylandban az a tábor, ahol Izáék egész nyáron tanítottak. Nagyon szép vidéken jártunk, persze akkorra már csak ők tudtak mesélni a nyári nyüzsgő életről, mert november lévén a tábor réges- régen bezárt. Voltak hagyományos barakkok a kisebb korosztálynak, a nagyobbaknak pedig egy autentikus indián falut építettek.

Mire Washingtonba értünk, már nem volt nagyon fiatal az idő, így éppen csak pár órára tudtunk megállni, hiszen aznap még haza is kellett érni. Washington, D.C. az USA fővárosa, önálló szövetségi kerület. Nevét az ország első elnökéről, George Washingtonról kapta. Washington számos nemzeti emlékhellyel büszkélkedhet és az egyik legnépszerűbb turistacélpont az Egyesült Államokban. A város közepén található a National Mall nevű nagy, nyílt terület, ahol számos amerikai vezetőnek állítottak emlékművet, ez köti össze a Fehér Házat és a Capitolium épületét. Közepén található a Washington emlékmű. Itt látható még a Jefferson emlékmű, a Lincoln emlékmű, a Franklin Delanno Roosevelt emlékmű, a Nemzeti második világháborús emlékmű , a koreai háborús veteránok emlékműve, a vietnámi veteránok emlékműve, a Columbia kerület emlékműve és az Albert Einstein emlékmű. Végig mentünk a sétányon, magamban nyugtáztam a tényt, mely szerint itt egy másik város ahova vissza kell jönni és mindenképpen több napot kell eltölteni. A Fehér Házat már csak esti sötétségben láttam, így gyakorlatilag nem tudok érdemlegeset mesélni washingtoni "élményeimről", mert szinte azt mondhatom hogy csak átutazóban láttam. Éjszakai órákban érkeztünk Izáék otthonába és a hosszú út után leginkább csak aludni vágytam.....folyt.köv....

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....New York

1 nap.

Londoni átszállással a British Airways járatával érkeztem 2006. november 16-án kora esti órákban New Yorkba a JFK repülőtérre. Rettentően izgultam, hiszen nem várt senki a reptéren, magam kellett megoldanom a szállásomig az utat a nagy ismeretlenben. Taxiba ültem és elmagyaráztam a taxisnak, hogy Brooklynba, Coney Islandra szeretnék eljutni. Editet, a szállás adómat személyesen nem ismertem (barátaim ajánlották), csak Interneten leveleztünk és egyszer telefonon pontosítottuk az érkezésem időpontját. Ömlött az eső (szép kis fogadtatás), de minden flottul ment. Az indiai taxis roppant kedves és udvarias volt, kellemesen elbeszélgettünk, mesélt a frissen alapított családjáról, honvágyáról és Európában eltöltött éveiről.
Edit nagy szeretettel fogadott és bár nagyon hajtott a kalandvágy, hogy mielőbb és minél többet láthassak, a fáradtság felülkerekedett. Engedtem a nyomásnak, miszerint jobb ha lepihenek és másnap frissen kezdem a napot. Igaza volt, mert az időeltolódás (6 óra) és a hosszú út miatt eléggé elcsigázott voltam, nem is beszélve a kellemetlen apró szemű, sűrű esőről.

Reggelre nyoma sem volt az esőnek, ragyogó napsütésben vágtam neki az első napnak. Megvettem a 3 napra szóló bérletet, metróra ültem és irány New York, irány Manhattan!

A kb. 35 perces út jó kis szociológiai tanulmánynak bizonyult, mert ahogy közeledtünk Manhattenhez úgy cserélődtek az arcok. Egyre több ázsiai arc jelent meg, ami bizonyította, hogy demográfiailag oda csoportosulnak.

New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és a kontinens harmadik legnépesebb városa. Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti Óceán nyugati partján; területe 800 km², lakossága 8 158 000 fő (a New York-i agglomeráció népessége majdnem 19 millió fő).
Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma). A város 5 kerületből áll: Manhattan (The City), Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island. Mindösszesen két napom volt New Yorkra, ezért az idő rövidsége miatt választottam Manhattant célpont gyanánt. Első napra mindjárt a Central Parkot és a Metropolitan Múzeumot.

A Central Park egy 3,41 km² (4 km×800 m) területű nyilvános park Manhattan szívében. A Central Park az 50-es utcáktól, a város kereskedelmi negyedétől egészen a 110-es utcákig, vagyis a Harlemig húzódik. A parkba sétálni, kocogni, görkorcsolyázni járnak az amerikaiak és a turisták. A Central Park 150 éves is elmúlt és mivel rengeteg filmben és TV-sorozatban látható, a világ egyik leghíresebb parkjaként tartják számon. A ragyogó napsütésben amíg sétálgattam azon gondolkodtam, hogy a filmekből ismerős felhőkarcolók melyik ablakából integet nekem Woody Allen. Az is lehet, hogy éppen Meg Ryan-nel, vagy Tom Hanks-el futok össze amint randira igyekeznek egymással (A szerelem hálójában).

Bár a park nagy része természetesnek tűnik, valójában gondos tervezés eredménye, több mesterséges tó, sétány, két korcsolyapálya, egy vadaspark és több, sportolásra használható füves terület és játszótér található.

Igazi őszi hangulat uralkodott a Parkban: nagymamák, nagypapák sétálgattak az unokákkal, idősek, fiatalok üldögéltek a padokon, utcazenészek próbálták megkeresni a napi betevőt, sárga, vörös, narancs, barna falevelek a fákon, a földön, mókusok le-föl a fákon. Feltűnően tiszta volt a park, sehol egy eldobált cigarettacsikk, sőt még dohányzó embereket sem láttam. Nagyon közvetlenek az emberek, szívesen barátkoznak, beszélgetnek bárkivel aki erre kapható. Egy-egy fotó erejéig megkértem mindig valakit és soha nem úsztam meg egy köszönömmel. Mindig megkérdezték, honnan jöttem, mivel foglalkozom, kihez jöttem és meddig maradok. Sokszor már a családig is eljutottunk, kérdezés nélkül meséltek magukról. Nagyon sok a szobor a parkban, ezek közül a kedvencem a víztározó és csónakázó tó mellett az Alíz Csodaországban című meséből ismert Alíz szobra , amely a gombán ülő kislányt a macskájával együtt ábrázolja.

Persze tudtam volna még időt tölteni a Parkban, de terveim szerint még várt a Metropolitan Museum of Art. Megalapításáról annyit kell tudni, hogy 1866-ban Párizsban egy ünnepi ebéd alkalmával pattant ki John Jay fejéből egy New York-i művészeti galéria megalapításának ötlete, de a terv három év múlva került csak újra napirendre. Miután New York állam 1870. április 13-án írásban is bejelentette a Metropolitan Múzeum megalapítását, megindult a tényleges munka. A közadakozásból létrejött múzeum a művészetek széleskörű megismertetését tűzte ki célul. Az anyaggyűjtés 1871-ben kezdődött el. William Blodgett európai útja során számtalan értékes, 17-18. századból származó festményt vásárolt, ezek lettek a Metropolitan Múzeum gyűjteményének első darabjai. A múzeum 1872-ben kapta meg első ideiglenes székhelyét, miközben a Central Parkban épült az állandó helyszínnek szánt épület. 1877-ben költöztek be a neogótikus stílusú, azóta számtalanszor átalakított és kibővített épületkomplexumba. A múzeum gyűjteménye évről-évre gazdagodott. Az adományozók között olyan családokat találunk, mint a Vanderbilt, a Rockefeller, a Wrightsman vagy az Osborne család. Az évente mintegy 5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumnak - többek között - gazdag egyiptomi, görög, római, elő-ázsiai, távol-keleti, iszlám és prekolumbián gyűjteménye van. Nincs kötelező belépődíj, becsület kassza van, de persze aki fizet az kap egy szép plecsnit amit kitűzhet, így mindenki láthatja, hogy ki a zsugori és az aki pártfogolja a művészetet. A látogatók körében különösen nagy népszerűségnek örvendenek az európai szobrászat és festészet remekei, valamint a csodálatos hangszer-, ruha-, fegyver-, grafika-, rajz-, és fotógyűjtemény. Hosszú,de élvezetes volt végigjárni és az hiszem talán ez volt a legideálisabb program választás, hiszen aznap teljesen egymagam voltam. Természetesen fényképezni itt sem volt szabad, de azért sikerült néhány felvételt készíteni titokban.

Estére ígérte unokahúgom és férje érkezésük, előzetes megállapodás szerint a Metropolitan lépcsőjére beszéltük meg a randit. Izgultam és nagyon vártam őket, hiszen Izát négy éve nem láttam és hát ott volt az új családtag akiről semmit sem tudtam. Menetrend szerint megérkeztek, megvolt a nagy öröm, majd a napot egy étteremben zártuk ismerkedéssel, élménybeszámolóval és egy hosszú beszélgetéssel .

2 nap.

Még mindig küzdöttem az időeltolódással, ezért számomra egy percig sem okozott gondot korán kelni, így gyors készülődés után újra Manhattan meghódítására indultunk. Manhattan felfedezését a brit Henry Hudson nevéhez kötik, bár az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első európai, aki 1524-ben kikötött a város helyén. Hudson 1609-ben hajózott fel a folyón, ami ma az ő nevét viseli. A felfedező azt remélte, hogy talál egy Ázsiába vezető átjárót. Expedíciója után 1626-ban egy holland kereskedelmi állomás létesült Manhattan déli csücskén Nieuw Amsterdam, vagyis Új-Amszterdam néven. A vallon Peter Minuit még ebben az évben megkötötte a világtörténelem legnagyobb üzletét: a helyi indiánoktól 60 gulden értékű áruért megvette Manhattant és Staten Islandet. 1824-ben egy történész 24 dollárban állapította meg a 60 gulden értékét, és a biznisz így vonult be a köztudatba. Ma Manhattan déli részén, a belvárosban egyetlen négyzetmétert is százezer dollárokban mérnek Mannahatta – ami a delaver indiánok nyelvén azt jelenti, hogy „sok domb szigete” – 1609-ben még érintetlen ősvadon volt. A Times Square helyén sűrű erdő nőtt, Harlem helyén rét terült el, belváros déli csücske pedig lápos terület volt. Pumák, szarvasok és őzek népesítették be a sziget dombjait. Manhattan szigete 21 km hosszú és legszélesebb részén 3,7 km széles. Déli és északi csücske kivételével utcaszerkezete teljesen merőleges rács-szerkezetű, követi a Hudson folyó partvonalát. A Hudson folyóval párhuzamos utcák a sugárutak (Avenue), a merőlegesek az utcák (Street), többségük csak számot visel, az Avenue-k számozása az East Rivertől felfelé emelkedik 1-től 12-ig (közöttük van néhány más sugárút is ami csak nevet, néhány más nevet és számot is visel), a házszámok délről emelkednek. A sziget nagyjábóli középvonalában az 5. sugárút (Fifth Avenue) található. Az utcák közt kb. 60 m távolság van, a sugárutak sűrűsége változó, 80 és 250 m közötti a háztömbök hossza.
Érdekesség, hogy május 28-án és július 12-én napnyugtakor pontosan az utcák hosszában süt a nap, így ez a két nap a kizárólagos esély, hogy a belső területekről, az utcaszintről lehessen látni a napnyugtát.
A középső és az északi területeken a rács-szerkezetben egyetlen kivétel van, a Manhattan-en végighúzódó Broadway, amely néhány enyhe ívű kanyart kivéve megközelítőleg a földrajzi Észak-Déli irányt követve "ferdén" keresztezi a sugárutakat és utcákat. Ez néhol érdekes építészeti megoldásokat szül, leghíresebb képviselőjük a háromszög alapterületű "Vasaló-ház" a Broadway és a Fifth Avenue találkozásánál.
Dél-Manhattanben a keskenyedő terület és a történelmi hagyományok miatt kicsit kuszább szerkezetűek az utcák, a "Nulladik" utcától, a Houston Street-től délre neveket viselő, változó szögben haladó utcákat találunk. A kikötőből menetrendszerű járatok indulnak megkerülve a Szabadság-szobrot a Brooklyn hídig. Ezt a lehetőséget választottuk, hogy minél többet lássunk, halljunk erről a városrészről. A hajókázás alatt nagyon sok információt tudhattunk meg a szobor és Manhattan eredetéről. A Szabadság-szobor a New York-i öböl bejáratánál elterülő szigeten helyezkedik el. A szobrot 1886. október 28.-án avatták fel. A Szabadság-szobor létrehozásának gondolata 1865-ben született egy francia csoport körében, amely Eduard de Labulai akadémikus vezetésével jött létre.A szobrot Párizsban szerelték össze és a franciák három hónapon keresztül tekinthették meg. Majd 1884. július 4.-én hivatalosan átadták az amerikai követnek. Ezután 350 darabra bontották és elindították Amerika felé. A szobor súlya több mint 200 tonna. Magának a szobornak a magassága 46 méter, a talapzaté 47 méter. A talapzat belsejében (a szobor alatt) található Amerika néprajzi múzeuma, amelyet 1972-ben nyitottak meg és az ország betelepítésének történetét mutatja be, kezdve az indiánoktól egészen a XX. század elejének tömeges áttelepüléséig. Sajnos nem kötöttünk ki a szigeten, így csak a hajóról csodálhattam meg, de mikor majd újra visszajövök már tudom, hogy mit nem szabad kihagyni.

A szobor közvetlen szomszédságában Manhattan déli csücske és New Jersey van Ellis Island. 1892-től kezdődően a modern történelem legnagyobb vándorlásának színhelye az Ellis Island, ahová 12 millió, főleg európai ember érkezett, hogy amerikaiak lehessenek. A mai lakosságnak több mint harmada, 100 millió ember mondja, hogy valamelyik elődje a kis szigeten lépett először Amerika földjére. 1892. január 1-től emigrációs állomásként működött, naponta 5000, hajókról fáradtan érkező, félelemmel, bizonytalansággal teli embert vizsgáltak itt meg. Az orvosoknak egy-egy emberre hat másodpercük jutott. Ránézésből állapították meg a diagnózist: amint a tömeg egy lépcsőn haladt felfelé, krétajeleket tettek a ruhájukra. A „B” hátproblémát jelentett, valószínűsített tuberkulózist; a „H” szívbetegséget; az „X” szellemi fogyatékosságot; a „Pg” terhességet, és így tovább... Őket orvosi ellenőrzésre irányították. A nyilvántartó helyiségben adatokat vettek fel; a 29 kérdés között szerepeltek az alapvető személyi adatok, megkérdezték, mennyi pénzük van, mi a foglalkozásuk, várja-e őket valaki. A beérkezők harmada maradt New Yorkban, a többiek másfelé indultak. Nagyon kevés, csak 1-2 százaléknak nem adtak engedélyt a belépésre. 1897-ben az épület leégett, és 1900-ban nyitották meg újra. 1901 és 1910 között további 8,8 millió idegen érkezett Amerikába, közülük hat millió az Ellis Island-on keresztül. 1990-ben adták át a múzeumot, ahová érdemes ellátogatni azoknak is, akiknek családtagjaik valamikor nem ide érkeztek. Bár, sosem lehet tudni! Ha az ember lánya valóban átszeretné élni a Szobor és a Sziget hangulatát minimum egy napos programra kell tervezi, ami most az idő rövidsége miatt nem sikerült. Következő célpontunk az Empire State Building ami a város jelenlegi legmagasabb, 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe. Számtalan legenda fűződik az épület eredetéhez és megépítéséhez, de a legismertebb és talán a leghitelesebb az mely szerint 1928-ban John Jacob Raskob megkérdezte Bill Lamb-et: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?” Raskob, egy Wall Street-i pénzügyi szakember minden kapcsolatát latba vetve teremtett elő a gazdasági világválság idején 41 millió dollárt, hogy felépülhessen a világ legmagasabb építménye. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930.01.22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931.05.31-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945.07.28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Hosszú, tömött sor állt jegyért, de szerencsére viszonylag gyorsan és folyamatosan haladt. A fenti látvány mindenért kárpótolt! Csak odafönt szembesültem azzal a ténnyel amit eddig csak sejtettem és olvastam mindenféle útikönyvben. Gyakorlatilag 5 autóból 4 szinte egészen biztosan sárga taxi. Nagyon drága a parkolás, nem éri meg saját autóval közlekedni ebben a városrészben, meg hát a metró bárhova gyorsan és biztonsággal visz. Csak ámultam és bámultam....teljesen lenyűgözött a látvány ...ilyen felhőkarcoló erdőt még soha életemben nem láttam.

Kipróbáltunk egy kínai éttermet, ami valószínűleg valamilyen szinten alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, mert a Magyarországon megszokott kínai ízekhez nem sok köze volt. Kora esti órákban értünk a Broadwayra, ahol megpróbáltunk jegyet venni egy esti előadásra. Hosszú kígyózó sort álltunk ki, majd a Producerekre sikerült félárú jegyet venni. Az előadás kezdetéig megpróbáltuk átélni az esti New York hangulatát, sétálgattunk a Times Square-n, a Broadway-en, bementünk az egyik legnagyobb játékboltba ( Toys'R'Us). Pillanatok alatt előjött belőlem az szunnyadó gyerek. Élveztem, átéltem a hatalmas mozgó és ordító dinoszauruszt, a Barbie Land-ot és úgy teljes egészében a hatalmas bolt vidám hangulatát. Az előadás önmagában nem hagyott bennem mély és maradandó nyomokat (mint ahogy az itthoni sem)... a díszlet, a rendezés, a jelmezek szépek és ízlésesek voltak. Érdekes volt látni, hogy a nézőközönség gyakorlatilag két szélsőségre oszlott. Az egyik fele, aki estélyi ruhában társadalmi eseménynek tekintette az estét és pezsgőt iszogatott, a másik fele a farmernadrágos turista, aki popcorn-t eszegetett és papírpohárból itta hozzá a Cola-t. Előadás végén nem csináltak nagy "faxnit" a tapsolásból...mindösszesen egy kis taps udvariasságból, aztán irány a kijárat. Érdekesség volt számomra az is, hogy itt nem volt semmiféle előtér, hanem a nézőtérről egyből az utcára vezettek az ajtók. Nem tudom, hogy ezt a színészek hogyan élik meg, feltehetően hozzászoktak, csak mert ha itthon ilyen silány tapsot kapna egy darab, szerintem másnapra le is vennék a műsorról.

Ilyen rövidre sikeredett hát az első New Yorki látogatásom, de tudom biztosan, hogy ide vissza kell jönni, hiszen még Carrie Bradshow-val sem találkoztam, sőt még Mr. Big sem jött velem szemben. Kell erre a városra időt szánni, mert sok izgalmat tartogat az idelátogatóknak!...folyt. köv.....

Kalandozások az Ígéret Földjén....előszó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy unokahúg, aki 2002 tavaszán elhatározta, hogy elindul szerencsét próbálni az Új világba. Néhány év megpróbáltatás után végre révbe ért, talált egy jóravaló embert akit szeret és aki őt viszont szereti. Annak rendje-módja szerint férjhez is ment, hivatalos papírokat kapott, munkahelyet talált, munkatársai, ismerősei szeretik, megbecsülik és úgy tűnik, hogy szakmailag is kiteljesedhetett. Gondoltam utánanézek a tündérrmese igazságtartalmának, elmegyek és meglátogatom Izát újonnan választott hazájában. Akkor még nem tudtam, hogy milyen fantasztikus élmények várnak rám az elkövetkezendő hónapokban.

Akkoriban még nem írtam blogot, ezért most szeretném pótolni, amíg még frissen élnek bennem az élmények, saját magam miatt és mindazokért akik szívesen olvassák kalandozásaim....