2007. január 16., kedd
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....az Út vége
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I.... Floridai örök nyár a télben
9.nap
A nyüzsgés ellenére szinte érezhető volt a nyugalom és a szabadságérzés ami az emberekből meg a környezetből áradt. Szívesen sétálgattam és szívesen adtam át magam az érzésnek.... Este egy vadonat új kaszinóban mentünk, ugyanis Csaba egyik ismerőse itt dolgozott és meghívott megnézni az újonnan épült pénzköltődét. Csillogott-villogott kívül-belül, gondolom ehhez hasonló minden kaszinó (nem sokban jártam) és nem ez az érdekes, hanem az a lóverseny pálya ami a kaszinóhoz tartozott. Még nem nyitották akkor meg, de a terv az volt, hogy ott esténként, éjszakánként versenyek lesznek és a gazdagok, vagy reménybéli gazdagok majd ott fogják elverni a pénzüket. Az egyik bárban (azt hiszem az volt a legnagyobb) egy zenekar kubai zenét játszott és nem lehetett nem táncolni....
A félsziget déli részén a hőmérsékleti maximum egész évben 30 °C körül mozog, nyáron és kora ősszel rengeteg a csapadék, az év másik felében kevesebb, de teljesen száraz időszak nincs. Így, bár a félsziget nem tartozik a trópusokhoz, időjárásilag a trópusi nedves klímazónába sorolják. Ezek a jelenségek ideális feltételeket teremtettek a Föld legnagyobb mocsárvilágának, az Everglades-nek létrejöttéhez. Már a vízből kiemelkedő 1 m magas szigetecskék (hammock) is a növényzet és az állatvilág rendkívüli változatosságát teremtik meg. A legjellemzőbb növény egy télisásfaj, a saw gras, amely a fűrészfüvű préri legfontosabb alkotója, hatalmas, iszapos területeket borítva el. Ez a növény itt található meg a legnagyobb populációban a világon. A kiemelkedéseken viszont már különböző növényfajok élnek buja szubtrópusi erdőket alkotva. Találhatóak itt különböző trópusi fajok, mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. A területen tíz pálmafaj őshonos.
Az állatvilág is hasonlóan változatos. A táplálkozási lánc alján a peripyton, az algákból álló növényi massza áll, amely szinte teljesen elborítja a szabad vízfelületet, és élelmet ad a különböző lárváknak, halaknak. Az Everglades 275 halfajnak ad otthont. A déli és északi szélességről sok madár érkezik ide, az itt őshonosokkal együtt mintegy 400 fajt tartanak számon. Kócsagok, íbiszek, pelikánok, amerikai flamingók, kígyónyakú madarak, ritka erdei gólyák élnek élnek itt más vízimadarak társaságában. Az emlősöket többek között a virginiai szarvas, a floridai nyúl, a puma, a floridai párduc képviseli. Az Everglades legismertebb állata az aligátor, amelyet szinte teljesen kipusztítottak, ezért 1961-ben törvény hoztak teljes védelmére. Napjainkra viszont már annyira elszaporodott, hogy újra engedélyezték vadászatát. Ugyancsak itt él a floridai lamantin. Ez a békés, nagy termetű vízi emlős szintén szigorú védelem alatt áll, ennek ellenére a motorcsónakok sok állatnak okoznak súlyos, sokszor halálos sérülést.
Bár az Everglades a világ egyik legismertebb nemzeti parkja, léte súlyosan veszélybe került. A saw gras igényli az időnkénti tüzeket, hogy populációja megújulhasson. Miután biztonsági szempontok miatt ezek a tüzek nem végeznek tökéletes munkát, megjelentek az idegen fajok, és veszélyeztetik a fűrészfüvű prérit. De a legnagyobb károkat a Floridában folyó mezőgazdasági munkák okozzák. A parktól északra a mocsarat lecsapolták, gátakat, csatornákat építettek, s ez befolyásolta a park életét is. Az Okeechobee-tavat mezőgazdasági eredetű káros anyagokkal, nehézfémekkel szennyezték el, és ez súlyos következményekkel járt az Everglades érzékeny ökoszisztémájára. Madarainak mindössze 10%-a maradt meg. Ma az Everglades negyede termőföld, de a művelés alá vont területek egy részét vissza akarják vásárolni a farmerektől, és vízzel újra elárasztva visszaadni a természetnek. Idegenvezetőnk sajátos amerikai módszerrel próbált belevonni az eseményekbe, időnként rávert a motoros szerkentyű fémtetejére nehogy bárki is elaludjon időközben, aztán megkérdezte, hogy minden rendben van-e és nekünk ezt hangos kiabálással kellett bizonyítani. Annak ellenére, hogy november vége volt és ilyenkor az állatok nem annyira aktívak mint nyáron, mégis sikerült látni aligátort, dögkeselyűt, szürke gémet és számomra nagyon sok ismeretlen állatot. Miután visszatértünk és kikötöttünk, végignéztünk egy alligátor show-t. Egy bátor "versenyző" megmutatta a kíváncsi tömegnek, hogy az aligátorok nem is olyan nagyon veszélyes állat és hogy időközönként kezesbárányként is tud viselkedni.
11. nap
Erre a napra igazi csemegét tartogattunk: Key Largo, Key West, meg amit ebbe a napba bele lehet sűríteni. Meleg, napos idő volt 29-30 Celsius fok (Amerikában 84-86 Fahrenheit), ideálisabbat el sem lehet képzelni így november végén.
A sok apró szigetet egy 1*1 sávos út köti össze, szinte végig forgalom korlátozás van, alig 35 mph-val (mérföld/óra) lehet haladni. De nem baj, mert legalább kibámészkodtam magam nyugodtan, megpróbáltam mélyen belevésni az emlékezetembe minden apró bokrot, fát, házat....Megálltunk Key Largo-n, a Sea Worldnél, de nem mentünk be mert az egy teljes napos program lett volna és akkor nem értünk volna le Key Westre. Rövid sétánk alkalmával egy örmény családdal találkoztunk, kölcsönösen megörültünk egymásnak, pláne mert kölcsönösen segédkeztünk a fényképezkedésben. Islamorada-n ebédeltünk, igazi romantikus hangulatban (óceán part, pálmafák, pelikánok, sirályok). Végre annyi tengeri herkentyűt ehettem amennyi belém fért... Érdekes volt látni, hogy a halászok miután kifogták a halat, ott helyben megpucolták egy erre a célra kiépített placcon, ahol vezetékes víz is volt és a pelikánok, meg mindenféle vizí madár azonnal ott termett eltakarítani a maradékot. Türelmesen várakoztak míg sorra kerültek és mindekinek jutott falat.
Tovább haladva dél felé, felhajtottunk a 7 mérföldes hídra, de a mostan használatban lévő mellett ott volt a régi, de már használaton kívül, hiszen 1992-ben az Anderw hurrikán gyakorlatilag teljesen használhatatlanná tette. Már csak filmforgatásokra használják.(például itt forgatták a Féktelenül-t). Itt-ott már megvetette rajta a lábát a természet, növények nőttek ki helyenként. Érdekes érzés volt, hogy gyakorlatilag víz amerre csak ellát a szem (balra az Atlanti Óceán, jobbra a Mexikó-i öböl) mi pedig csak suhanunk fölötte, az aprócska szigeteken egy két hétvégi ház 4-5 jachttal kiegészítve. Vajon milyen lehet itt átélni egy hurrikánt?!
Key West?!... az eddig látottak alapján számomra a világ egyik legromantikusabb városkája és egyben szigete is. Az USA legdélebbi városa, innen már csak 170 km. Kuba, aminek partjait lehet látni ha tiszta az idő. A pár négyzetkilométer területű sziget a régi időkben a kalózok kedvelt kikötőhelye volt, majd kereskedelmi központtá vált az 1800-as években. A XX. században a haditengerészet bázisa települt a szigetre, amelynek jelentősége a kubai válsággal együtt felértékelődött . Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy elég sok tengerparti városkában megfordultam már, de ez más volt mind a többi. Csak kapkodtam a fejem és már előre szomorkodtam, hogy csak ilyen rövid időre futtja belőle. Az egész város egy nagy össznépi buli helyszíne, megy a zene, a tánc már kora délutántól és mindenki mosolyog. Tudtam, hogy elvesztem, nekem ide vissza kell még jönni.... Egy "kagylóboltban" (sok kagylóboltban) akkora kagylókat lehetett kapni mint a fejem és ezen kívül még kismillió tengerből felhozott dolgot. Ezt sem lehetett kihagyni, de persze mindent csak a szemnek... Aztán következett a Ripley's Museum - Believe It or not (hiszed vagy nem) ahol a különcségeket gyűjtötték össze és mivel én itt találkoztam ezzel először, teljesen lenyűgözött. Volt itt mindenféle "csemege: "a világ legmagassabb embere teljes életnagyságban, 2*2 szemgolyóval rendelkező kormányzó, egy kolumbiai asszony aki 100 éves korában ment férjez és 101 éves korában szült, majd 120 éves korában meghalt, öt lábú bárány, 2 fejű kakas.... Key West leghíresebb lakója Hemingway volt, akinek háza ma az egyik legfőbb turistalátványosság (sajnos nem volt lehetőségünk megnézni, mert mire odaértünk már bezárt). Megértem Hemingway-t, hogy ezt a helyet választotta nagyon hosszú ideig lakhelyéül, hiszen olyan hangulata van amit nehéz lenne nem érezni, szinte kötelező módon magával ragad, itt nem lehet unatkozni. Azt olvastam, hogy itt van világon az egyik legszebb naplemente. Kiültünk hát a mólóra és néztük. Teljesen filmbe illő csöpögő romantika, mondhatnám azt is, hogy tömény giccs: háttérben latin zene élőben, kezünkben egy-egy koktél, előttünk a végtelen óceán és az éppen eltűnő nap a végtelen "végében". Még megkerestük a hivatalos források szerint legdélebbi pontnak likiállított követ fényképezkedés céljából, aztán visszaindultunk Pompano Bechre. Ez volt hát Key West, egy csuda érdekes és romantikus hely, ahol visszavonhatatlanul otthagytam a szívem egy darabját. Jajj, jajj egyre rosszabb a helyzetem....
12. nap
Főzőtudományom nagy kudarca, volt a mai nap.... Kérésre sztrapacskát csináltam volna, ha sikerült volna... Annak rendje módja szerint elmentünk a Publixba vásárolni alapanyagokat (túró, tejföl, liszt, tojás, szalonna), aztán nagy lelkesen nekiláttam, hiszen tényleg nem egy ördöngös feladat és már számtalaszor csináltam. Már a nokedli szaggatásnál akadtak gondok, valahogy nem olyan volt az állaga mint szokott lenni, bármennyi lisztet tettem bele nem akart rendesen összeállni. A szalonnának nem nagyon volt zsírja, inkább amolyan "dögszag" terjengett a lakásban, a túró nem akart összeolvadni és a legborzasztóbb az volt az egészben amikor rátettem a tejfölt, ugyanis édes volt. A végeredmény egy csirízszerű édes sós ízű borzadály lett, amiből én már nem voltam hajlandó enni egy falatot sem. Csaba lelkesen ette, bár nem tudom, hogy ezt csak udvariasságból tette, vagy csak mert hajtotta a gyomra. A tanulság, hogy soha ne próbálj meg amerikai alapanyagokból hazai ízeket csiholni, mert gyakorlatilag lehetetlen...legalábbis nekem nem sikerült.
A "remek" ebéd után elmentünk Miamiba sétálgatni, egy-két elmaradt vásárlást elintézni és mindenképpen úgy szerettem volna elmenni, hogy a Nagy Pocsolya innenső oldalán azért lógassam be a lábam a sós lébe. Ez így is történt, íme a bizonyíték!
Ez volt az utolsó este és amennyire csak lehetett igyekeztem magamba szívni Miami hangulatát, nyüzsgését, vidámságát.
13. nap
Világmegváltó dolgok nem születtek a mai napon, nagyjából csomagolással telt a nap, meg utazással. Fájt a szívem, mert csodálatos helyet és embereket kellett elhagynom. Tudtam, hogy ide vissza kell jönni, mert itt maradt a szívem egy darabja és még annyi látni való maradt, annyi mindent kell megtapasztalni. Nagyon rövid volt az idő, de arra pont elég, hogy ezt az érzést megtapasztaljam. Miamiból, Atlantai átszállással repültem vissza Raleigh-ba ahol Iza várt a reptéren.....folyt.köv.....
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....Hálaadás Alabamában
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....iskola amerikai módra
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....útban Észak Karolinába
Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....New York
Edit nagy szeretettel fogadott és bár nagyon hajtott a kalandvágy, hogy mielőbb és minél többet láthassak, a fáradtság felülkerekedett. Engedtem a nyomásnak, miszerint jobb ha lepihenek és másnap frissen kezdem a napot. Igaza volt, mert az időeltolódás (6 óra) és a hosszú út miatt eléggé elcsigázott voltam, nem is beszélve a kellemetlen apró szemű, sűrű esőről.
Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma). A város 5 kerületből áll: Manhattan (The City), Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island. Mindösszesen két napom volt New Yorkra, ezért az idő rövidsége miatt választottam Manhattant célpont gyanánt. Első napra mindjárt a Central Parkot és a Metropolitan Múzeumot.
Igazi őszi hangulat uralkodott a Parkban: nagymamák, nagypapák sétálgattak az unokákkal, idősek, fiatalok üldögéltek a padokon, utcazenészek próbálták megkeresni a napi betevőt, sárga, vörös, narancs, barna falevelek a fákon, a földön, mókusok le-föl a fákon. Feltűnően tiszta volt a park, sehol egy eldobált cigarettacsikk, sőt még dohányzó embereket sem láttam. Nagyon közvetlenek az emberek, szívesen barátkoznak, beszélgetnek bárkivel aki erre kapható. Egy-egy fotó erejéig megkértem mindig valakit és soha nem úsztam meg egy köszönömmel. Mindig megkérdezték, honnan jöttem, mivel foglalkozom, kihez jöttem és meddig maradok. Sokszor már a családig is eljutottunk, kérdezés nélkül meséltek magukról. Nagyon sok a szobor a parkban, ezek közül a kedvencem a víztározó és csónakázó tó mellett az Alíz Csodaországban című meséből ismert Alíz szobra , amely a gombán ülő kislányt a macskájával együtt ábrázolja.
Persze tudtam volna még időt tölteni a Parkban, de terveim szerint még várt a Metropolitan Museum of Art. Megalapításáról annyit kell tudni, hogy 1866-ban Párizsban egy ünnepi ebéd alkalmával pattant ki John Jay fejéből egy New York-i művészeti galéria megalapításának ötlete, de a terv három év múlva került csak újra napirendre. Miután New York állam 1870. április 13-án írásban is bejelentette a Metropolitan Múzeum megalapítását, megindult a tényleges munka. A közadakozásból létrejött múzeum a művészetek széleskörű megismertetését tűzte ki célul. Az anyaggyűjtés 1871-ben kezdődött el. William Blodgett európai útja során számtalan értékes, 17-18. századból származó festményt vásárolt, ezek lettek a Metropolitan Múzeum gyűjteményének első darabjai. A múzeum 1872-ben kapta meg első ideiglenes székhelyét, miközben a Central Parkban épült az állandó helyszínnek szánt épület. 1877-ben költöztek be a neogótikus stílusú, azóta számtalanszor átalakított és kibővített épületkomplexumba. A múzeum gyűjteménye évről-évre gazdagodott. Az adományozók között olyan családokat találunk, mint a Vanderbilt, a Rockefeller, a Wrightsman vagy az Osborne család. Az évente mintegy 5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumnak - többek között - gazdag egyiptomi, görög, római, elő-ázsiai, távol-keleti, iszlám és prekolumbián gyűjteménye van. Nincs kötelező belépődíj, becsület kassza van, de persze aki fizet az kap egy szép plecsnit amit kitűzhet, így mindenki láthatja, hogy ki a zsugori és az aki pártfogolja a művészetet. A látogatók körében különösen nagy népszerűségnek örvendenek az európai szobrászat és festészet remekei, valamint a csodálatos hangszer-, ruha-, fegyver-, grafika-, rajz-, és fotógyűjtemény. Hosszú,de élvezetes volt végigjárni és az hiszem talán ez volt a legideálisabb program választás, hiszen aznap teljesen egymagam voltam. Természetesen fényképezni itt sem volt szabad, de azért sikerült néhány felvételt készíteni titokban.
Estére ígérte unokahúgom és férje érkezésük, előzetes megállapodás szerint a Metropolitan lépcsőjére beszéltük meg a randit. Izgultam és nagyon vártam őket, hiszen Izát négy éve nem láttam és hát ott volt az új családtag akiről semmit sem tudtam. Menetrend szerint megérkeztek, megvolt a nagy öröm, majd a napot egy étteremben zártuk ismerkedéssel, élménybeszámolóval és egy hosszú beszélgetéssel .
2 nap.
Még mindig küzdöttem az időeltolódással, ezért számomra egy percig sem okozott gondot korán kelni, így gyors készülődés után újra Manhattan meghódítására indultunk. Manhattan felfedezését a brit Henry Hudson nevéhez kötik, bár az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első európai, aki 1524-ben kikötött a város helyén. Hudson 1609-ben hajózott fel a folyón, ami ma az ő nevét viseli. A felfedező azt remélte, hogy talál egy Ázsiába vezető átjárót. Expedíciója után 1626-ban egy holland kereskedelmi állomás létesült Manhattan déli csücskén Nieuw Amsterdam, vagyis Új-Amszterdam néven. A vallon Peter Minuit még ebben az évben megkötötte a világtörténelem legnagyobb üzletét: a helyi indiánoktól 60 gulden értékű áruért megvette Manhattant és Staten Islandet. 1824-ben egy történész 24 dollárban állapította meg a 60 gulden értékét, és a biznisz így vonult be a köztudatba. Ma Manhattan déli részén, a belvárosban egyetlen négyzetmétert is százezer dollárokban mérnek Mannahatta – ami a delaver indiánok nyelvén azt jelenti, hogy „sok domb szigete” – 1609-ben még érintetlen ősvadon volt. A Times Square helyén sűrű erdő nőtt, Harlem helyén rét terült el, belváros déli csücske pedig lápos terület volt. Pumák, szarvasok és őzek népesítették be a sziget dombjait. Manhattan szigete 21 km hosszú és legszélesebb részén 3,7 km széles. Déli és északi csücske kivételével utcaszerkezete teljesen merőleges rács-szerkezetű, követi a Hudson folyó partvonalát. A Hudson folyóval párhuzamos utcák a sugárutak (Avenue), a merőlegesek az utcák (Street), többségük csak számot visel, az Avenue-k számozása az East Rivertől felfelé emelkedik 1-től 12-ig (közöttük van néhány más sugárút is ami csak nevet, néhány más nevet és számot is visel), a házszámok délről emelkednek. A sziget nagyjábóli középvonalában az 5. sugárút (Fifth Avenue) található. Az utcák közt kb. 60 m távolság van, a sugárutak sűrűsége változó, 80 és 250 m közötti a háztömbök hossza.
Érdekesség, hogy május 28-án és július 12-én napnyugtakor pontosan az utcák hosszában süt a nap, így ez a két nap a kizárólagos esély, hogy a belső területekről, az utcaszintről lehessen látni a napnyugtát.
A középső és az északi területeken a rács-szerkezetben egyetlen kivétel van, a Manhattan-en végighúzódó Broadway, amely néhány enyhe ívű kanyart kivéve megközelítőleg a földrajzi Észak-Déli irányt követve "ferdén" keresztezi a sugárutakat és utcákat. Ez néhol érdekes építészeti megoldásokat szül, leghíresebb képviselőjük a háromszög alapterületű "Vasaló-ház" a Broadway és a Fifth Avenue találkozásánál.
Dél-Manhattanben a keskenyedő terület és a történelmi hagyományok miatt kicsit kuszább szerkezetűek az utcák, a "Nulladik" utcától, a Houston Street-től délre neveket viselő, változó szögben haladó utcákat találunk. A kikötőből menetrendszerű járatok indulnak megkerülve a Szabadság-szobrot a Brooklyn hídig. Ezt a lehetőséget választottuk, hogy minél többet lássunk, halljunk erről a városrészről. A hajókázás alatt nagyon sok információt tudhattunk meg a szobor és Manhattan eredetéről. A Szabadság-szobor a New York-i öböl bejáratánál elterülő szigeten helyezkedik el. A szobrot 1886. október 28.-án avatták fel. A Szabadság-szobor létrehozásának gondolata 1865-ben született egy francia csoport körében, amely Eduard de Labulai akadémikus vezetésével jött létre.A szobrot Párizsban szerelték össze és a franciák három hónapon keresztül tekinthették meg. Majd 1884. július 4.-én hivatalosan átadták az amerikai követnek. Ezután 350 darabra bontották és elindították Amerika felé. A szobor súlya több mint 200 tonna. Magának a szobornak a magassága 46 méter, a talapzaté 47 méter. A talapzat belsejében (a szobor alatt) található Amerika néprajzi múzeuma, amelyet 1972-ben nyitottak meg és az ország betelepítésének történetét mutatja be, kezdve az indiánoktól egészen a XX. század elejének tömeges áttelepüléséig. Sajnos nem kötöttünk ki a szigeten, így csak a hajóról csodálhattam meg, de mikor majd újra visszajövök már tudom, hogy mit nem szabad kihagyni.
A szobor közvetlen szomszédságában Manhattan déli csücske és New Jersey van Ellis Island. 1892-től kezdődően a modern történelem legnagyobb vándorlásának színhelye az Ellis Island, ahová 12 millió, főleg európai ember érkezett, hogy amerikaiak lehessenek. A mai lakosságnak több mint harmada, 100 millió ember mondja, hogy valamelyik elődje a kis szigeten lépett először Amerika földjére. 1892. január 1-től emigrációs állomásként működött, naponta 5000, hajókról fáradtan érkező, félelemmel, bizonytalansággal teli embert vizsgáltak itt meg. Az orvosoknak egy-egy emberre hat másodpercük jutott. Ránézésből állapították meg a diagnózist: amint a tömeg egy lépcsőn haladt felfelé, krétajeleket tettek a ruhájukra. A „B” hátproblémát jelentett, valószínűsített tuberkulózist; a „H” szívbetegséget; az „X” szellemi fogyatékosságot; a „Pg” terhességet, és így tovább... Őket orvosi ellenőrzésre irányították. A nyilvántartó helyiségben adatokat vettek fel; a 29 kérdés között szerepeltek az alapvető személyi adatok, megkérdezték, mennyi pénzük van, mi a foglalkozásuk, várja-e őket valaki. A beérkezők harmada maradt New Yorkban, a többiek másfelé indultak. Nagyon kevés, csak 1-2 százaléknak nem adtak engedélyt a belépésre. 1897-ben az épület leégett, és 1900-ban nyitották meg újra. 1901 és 1910 között további 8,8 millió idegen érkezett Amerikába, közülük hat millió az Ellis Island-on keresztül. 1990-ben adták át a múzeumot, ahová érdemes ellátogatni azoknak is, akiknek családtagjaik valamikor nem ide érkeztek. Bár, sosem lehet tudni! Ha az ember lánya valóban átszeretné élni a Szobor és a Sziget hangulatát minimum egy napos programra kell tervezi, ami most az idő rövidsége miatt nem sikerült. Következő célpontunk az Empire State Building ami a város jelenlegi legmagasabb, 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe. Számtalan legenda fűződik az épület eredetéhez és megépítéséhez, de a legismertebb és talán a leghitelesebb az mely szerint 1928-ban John Jacob Raskob megkérdezte Bill Lamb-et: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?” Raskob, egy Wall Street-i pénzügyi szakember minden kapcsolatát latba vetve teremtett elő a gazdasági világválság idején 41 millió dollárt, hogy felépülhessen a világ legmagasabb építménye. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930.01.22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931.05.31-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945.07.28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Hosszú, tömött sor állt jegyért, de szerencsére viszonylag gyorsan és folyamatosan haladt. A fenti látvány mindenért kárpótolt! Csak odafönt szembesültem azzal a ténnyel amit eddig csak sejtettem és olvastam mindenféle útikönyvben. Gyakorlatilag 5 autóból 4 szinte egészen biztosan sárga taxi. Nagyon drága a parkolás, nem éri meg saját autóval közlekedni ebben a városrészben, meg hát a metró bárhova gyorsan és biztonsággal visz. Csak ámultam és bámultam....teljesen lenyűgözött a látvány ...ilyen felhőkarcoló erdőt még soha életemben nem láttam.
Kipróbáltunk egy kínai éttermet, ami valószínűleg valamilyen szinten alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, mert a Magyarországon megszokott kínai ízekhez nem sok köze volt. Kora esti órákban értünk a Broadwayra, ahol megpróbáltunk jegyet venni egy esti előadásra. Hosszú kígyózó sort álltunk ki, majd a Producerekre sikerült félárú jegyet venni. Az előadás kezdetéig megpróbáltuk átélni az esti New York hangulatát, sétálgattunk a Times Square-n, a Broadway-en, bementünk az egyik legnagyobb játékboltba ( Toys'R'Us). Pillanatok alatt előjött belőlem az szunnyadó gyerek. Élveztem, átéltem a hatalmas mozgó és ordító dinoszauruszt, a Barbie Land-ot és úgy teljes egészében a hatalmas bolt vidám hangulatát. Az előadás önmagában nem hagyott bennem mély és maradandó nyomokat (mint ahogy az itthoni sem)... a díszlet, a rendezés, a jelmezek szépek és ízlésesek voltak. Érdekes volt látni, hogy a nézőközönség gyakorlatilag két szélsőségre oszlott. Az egyik fele, aki estélyi ruhában társadalmi eseménynek tekintette az estét és pezsgőt iszogatott, a másik fele a farmernadrágos turista, aki popcorn-t eszegetett és papírpohárból itta hozzá a Cola-t. Előadás végén nem csináltak nagy "faxnit" a tapsolásból...mindösszesen egy kis taps udvariasságból, aztán irány a kijárat. Érdekesség volt számomra az is, hogy itt nem volt semmiféle előtér, hanem a nézőtérről egyből az utcára vezettek az ajtók. Nem tudom, hogy ezt a színészek hogyan élik meg, feltehetően hozzászoktak, csak mert ha itthon ilyen silány tapsot kapna egy darab, szerintem másnapra le is vennék a műsorról.
Ilyen rövidre sikeredett hát az első New Yorki látogatásom, de tudom biztosan, hogy ide vissza kell jönni, hiszen még Carrie Bradshow-val sem találkoztam, sőt még Mr. Big sem jött velem szemben. Kell erre a városra időt szánni, mert sok izgalmat tartogat az idelátogatóknak!...folyt. köv.....