Kalandozások az Ígéret Földjén/ I.... Floridai örök nyár a télben

8. nap

Ez a nap minden nő álma lehet.... Egy egész napos shoppingolás... A Hálaadást (mindig csütörtök) követő hétvégén vannak az USA-ban a legnagyobb leértékelések, amit ha már ott voltam semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Azt hiszem ezzel minden nőtársam egyetért! Elindultunk hát egy hatalmas bevásárlóközpontba, a Sawgrass Mills Mall-ba (ott minden bevásárló központ "Mall") amiről később olvastam, hogy az USA egyik legolcsóbb outletjeként tartják nyilván. (Itt a cím az érdeklődőknek: 12801 West Sunrise Blvd.Sunrise, FL 33323)

Nem fogom részletezni, hogy mennyi és melyik üzletbe mentünk be, de az biztos, hogy mire estére a végére értünk már nekem is sok volt. "Kincsekkel" teli szatyrokkal és részemről nagyon fáradtan, de annál elégedettebben értünk haza, a nappali rögtön megtelt és beigazolódni látszott a legenda, mely szerint az USA-ba üres bőröndökkel kell érkezni. (Ez így ebben a formában tökéletesen igaz és ezt a további látogatásaim során szigorúan be is tartottam.)

9.nap

Szinte álomszerűnek tűnt mikor reggeli után Miamiba indultunk. Florida leghíresebb városa a világszerte ismert, nagy népszerűségnek örvendő Miami. A város gyakorlatilag egész évben tele van a világ minden tájáról ideérkező, és pihenni vágyó turistákkal. A több mint 5000 km2-en fekvő kétmilliós város telis tele van élettel, egymást érik a zenei fesztiválok, koncertek, szórakozóhelyein egyetlen percre sem áll meg az élet. Legnagyobb népszerűségre természetesen a part menti területei számítanak, ezek Miami Beach, South Beach, és Coconut Groove, de érdekesek belső területei is, a Downtown, a Little Havanna, és a Coral Gables. Az óriási szigeten fekvő Miami Beach és South Beach, Miami szórakoztató és fürdő központjai, partszakaszaikat végig gyönyörű, homokos strandok jellemzik. Miami Beach-től északra fekvő North Beaches-t, óriási szállodák jellemzik, a délre fekvő Key Biscayne-be pedig csodálatos tengerpartja miatt érdemes kilátogatni, amelyet pálmafák szegélyeznek. Miami Beach-el szemközt fekszik a Downtown azaz a belváros, a város pénzügyi és kereskedelmi központja, melyet hatalmas felhőkarcolók uralnak. Sokat fantáziáltam erről a városról, hiszen mi csak a filmekből ismerjük, de amivel szembesültem az minden fantáziámat felülmúlta. Ez már nem emberléptékű, itt már csak autóval lehet közlekedni, olyan nagyok a távolságok. Pompano Beach-től kb.egy órányit autóztunk, mire feltűntek a hatalmas felhőkarcolók. A part mentén hosszú szálloda sorok (zömével mind Trump tornyok), pálmafák, csilli-villi éttermek, bárok és színes ruhákba öltözött emberek. Az eddig eltelt napok alatt egy percig sem éreztem, hogy bármi is stresszelne, de amit itt tapasztaltam az mindent felülmúlt. Nem hiába hívják ezt az országot a nyugdíjasok országának, tényleg lépten-nyomon idős emberekbe botlottunk. Napbarnított arccal, elegáns vagy sportos nyári ruhákban élvezik a nyugdíjas éveiket. A kedvencem az a rendszámtábla volt, amit egy parkolóban láttam: a tábla közepén RETIRED (nyugdíjas) és kétoldalt NO MORTGAGE (nincs jelzálog) NO BOSS (nincs főnök) NO PROBLEM (nincs gond).

Egy improvizált színpadon kubai zenekar játszott, igazi latin hangulatot teremtve és mindenki táncolt aki élt vagy mozgott, vagy aki éppen arra járt (még a hajléktalanok is). Nem messze a színpadtól egy marionett bábos éppen egy csinos "hölgyet" táncoltatott. Egy hatalmas mangrove szomszédságában megtaláltuk Forrest Gump padját, rajta a bőröndjével, a bombonos dobozával és mellette a méretes cipőjével.

A nyüzsgés ellenére szinte érezhető volt a nyugalom és a szabadságérzés ami az emberekből meg a környezetből áradt. Szívesen sétálgattam és szívesen adtam át magam az érzésnek.... Este egy vadonat új kaszinóban mentünk, ugyanis Csaba egyik ismerőse itt dolgozott és meghívott megnézni az újonnan épült pénzköltődét. Csillogott-villogott kívül-belül, gondolom ehhez hasonló minden kaszinó (nem sokban jártam) és nem ez az érdekes, hanem az a lóverseny pálya ami a kaszinóhoz tartozott. Még nem nyitották akkor meg, de a terv az volt, hogy ott esténként, éjszakánként versenyek lesznek és a gazdagok, vagy reménybéli gazdagok majd ott fogják elverni a pénzüket. Az egyik bárban (azt hiszem az volt a legnagyobb) egy zenekar kubai zenét játszott és nem lehetett nem táncolni....

10.nap

Mai napon Everglades volt terítéken, ami Florida egyik Nemzeti parkja és őrzi Florida édesvízi mocsarainak élővilágát. Az 1947. december 6-án alapított park területe 6105 km², s ezzel az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja, annak ellenére, hogy ez a terület az eredeti vizes élőhely területének csak 20%-a. Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok füves víznek nevezik az Evergladest. Cölöpökön álló kunyhókban laktak és vadásztak, gyűjtögettek. A területre egészen az 1800-as évekig nem jutottak el a fehérek. Féltek a buja dzsungeltől, az ismeretlen élőlényektől és a rengeteg moszkitó által terjesztett betegségtől. Mikor megérkeztünk a bejárathoz, éppen egy motoros találkozó kellős közepébe csöppentünk. Amerre a szem ellátott válogatott méretben, színben és márkában láthattunk motorokat. Sajnos nem vagyok egy nagy motor rajongó, így annyira nem lelkesedtem be, de elismerem szemet gyönyörködtető példányokat láthattam. Megvettük jegyeinket, aztán vártunk türelmesen sorunkra, hogy beülhessünk egy igen zajos, légcsavaros mocsárjáróba többedmagunkkal és bejárhassuk a mocsár töredékét. Közben Wass Albert jutott eszembe, hiszen Florida ezen vidékein játszódik egyik ismert könyve (Halálos köd a holt ember partján) és lelki szemeim előtt megjelentek a leírt események. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy az Everglades a világon egyedülálló természeti jelenségnek köszönheti létezését. Az Okeechobee-tó nagy területű, de rendkívül sekély, átlagos vízmélysége 30 cm. Vizét a River of Grass-nek (Füvek folyója) nevezett folyó vezeti el a 200 km-re lévő Floridai-öbölbe. A folyó 15 cm átlagos vízmélységű, de mintegy 80 km széles. Mivel a tengerszint feletti magasság 50 m, lassú áramlású, vize naponta mindössze 30 m-t tesz meg. A folyó mozgásáról szinte csak a vízcsepp alakú szigetek árulkodnak. A park nagy területe egész évben víz alatt áll.
A félsziget déli részén a hőmérsékleti maximum egész évben 30 °C körül mozog, nyáron és kora ősszel rengeteg a csapadék, az év másik felében kevesebb, de teljesen száraz időszak nincs. Így, bár a félsziget nem tartozik a trópusokhoz, időjárásilag a trópusi nedves klímazónába sorolják. Ezek a jelenségek ideális feltételeket teremtettek a Föld legnagyobb mocsárvilágának, az Everglades-nek létrejöttéhez. Már a vízből kiemelkedő 1 m magas szigetecskék (hammock) is a növényzet és az állatvilág rendkívüli változatosságát teremtik meg. A legjellemzőbb növény egy télisásfaj, a saw gras, amely a fűrészfüvű préri legfontosabb alkotója, hatalmas, iszapos területeket borítva el. Ez a növény itt található meg a legnagyobb populációban a világon. A kiemelkedéseken viszont már különböző növényfajok élnek buja szubtrópusi erdőket alkotva. Találhatóak itt különböző trópusi fajok, mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. A területen tíz pálmafaj őshonos.
Az állatvilág is hasonlóan változatos. A táplálkozási lánc alján a peripyton, az algákból álló növényi massza áll, amely szinte teljesen elborítja a szabad vízfelületet, és élelmet ad a különböző lárváknak, halaknak. Az Everglades 275 halfajnak ad otthont. A déli és északi szélességről sok madár érkezik ide, az itt őshonosokkal együtt mintegy 400 fajt tartanak számon. Kócsagok, íbiszek, pelikánok, amerikai flamingók, kígyónyakú madarak, ritka erdei gólyák élnek élnek itt más vízimadarak társaságában. Az emlősöket többek között a virginiai szarvas, a floridai nyúl, a puma, a floridai párduc képviseli. Az Everglades legismertebb állata az aligátor, amelyet szinte teljesen kipusztítottak, ezért 1961-ben törvény hoztak teljes védelmére. Napjainkra viszont már annyira elszaporodott, hogy újra engedélyezték vadászatát. Ugyancsak itt él a floridai lamantin. Ez a békés, nagy termetű vízi emlős szintén szigorú védelem alatt áll, ennek ellenére a motorcsónakok sok állatnak okoznak súlyos, sokszor halálos sérülést.
Bár az Everglades a világ egyik legismertebb nemzeti parkja, léte súlyosan veszélybe került. A saw gras igényli az időnkénti tüzeket, hogy populációja megújulhasson. Miután biztonsági szempontok miatt ezek a tüzek nem végeznek tökéletes munkát, megjelentek az idegen fajok, és veszélyeztetik a fűrészfüvű prérit. De a legnagyobb károkat a Floridában folyó mezőgazdasági munkák okozzák. A parktól északra a mocsarat lecsapolták, gátakat, csatornákat építettek, s ez befolyásolta a park életét is. Az Okeechobee-tavat mezőgazdasági eredetű káros anyagokkal, nehézfémekkel szennyezték el, és ez súlyos következményekkel járt az Everglades érzékeny ökoszisztémájára. Madarainak mindössze 10%-a maradt meg. Ma az Everglades negyede termőföld, de a művelés alá vont területek egy részét vissza akarják vásárolni a farmerektől, és vízzel újra elárasztva visszaadni a természetnek. Idegenvezetőnk sajátos amerikai módszerrel próbált belevonni az eseményekbe, időnként rávert a motoros szerkentyű fémtetejére nehogy bárki is elaludjon időközben, aztán megkérdezte, hogy minden rendben van-e és nekünk ezt hangos kiabálással kellett bizonyítani. Annak ellenére, hogy november vége volt és ilyenkor az állatok nem annyira aktívak mint nyáron, mégis sikerült látni aligátort, dögkeselyűt, szürke gémet és számomra nagyon sok ismeretlen állatot. Miután visszatértünk és kikötöttünk, végignéztünk egy alligátor show-t. Egy bátor "versenyző" megmutatta a kíváncsi tömegnek, hogy az aligátorok nem is olyan nagyon veszélyes állat és hogy időközönként kezesbárányként is tud viselkedni.

Ez volt hát a napi adag....

11. nap

Erre a napra igazi csemegét tartogattunk: Key Largo, Key West, meg amit ebbe a napba bele lehet sűríteni. Meleg, napos idő volt 29-30 Celsius fok (Amerikában 84-86 Fahrenheit), ideálisabbat el sem lehet képzelni így november végén.
A sok apró szigetet egy 1*1 sávos út köti össze, szinte végig forgalom korlátozás van, alig 35 mph-val (mérföld/óra) lehet haladni. De nem baj, mert legalább kibámészkodtam magam nyugodtan, megpróbáltam mélyen belevésni az emlékezetembe minden apró bokrot, fát, házat....Megálltunk Key Largo-n, a Sea Worldnél, de nem mentünk be mert az egy teljes napos program lett volna és akkor nem értünk volna le Key Westre. Rövid sétánk alkalmával egy örmény családdal találkoztunk, kölcsönösen megörültünk egymásnak, pláne mert kölcsönösen segédkeztünk a fényképezkedésben. Islamorada-n ebédeltünk, igazi romantikus hangulatban (óceán part, pálmafák, pelikánok, sirályok). Végre annyi tengeri herkentyűt ehettem amennyi belém fért... Érdekes volt látni, hogy a halászok miután kifogták a halat, ott helyben megpucolták egy erre a célra kiépített placcon, ahol vezetékes víz is volt és a pelikánok, meg mindenféle vizí madár azonnal ott termett eltakarítani a maradékot. Türelmesen várakoztak míg sorra kerültek és mindekinek jutott falat.

Tovább haladva dél felé, felhajtottunk a 7 mérföldes hídra, de a mostan használatban lévő mellett ott volt a régi, de már használaton kívül, hiszen 1992-ben az Anderw hurrikán gyakorlatilag teljesen használhatatlanná tette. Már csak filmforgatásokra használják.(például itt forgatták a Féktelenül-t). Itt-ott már megvetette rajta a lábát a természet, növények nőttek ki helyenként. Érdekes érzés volt, hogy gyakorlatilag víz amerre csak ellát a szem (balra az Atlanti Óceán, jobbra a Mexikó-i öböl) mi pedig csak suhanunk fölötte, az aprócska szigeteken egy két hétvégi ház 4-5 jachttal kiegészítve. Vajon milyen lehet itt átélni egy hurrikánt?!

Key West?!... az eddig látottak alapján számomra a világ egyik legromantikusabb városkája és egyben szigete is. Az USA legdélebbi városa, innen már csak 170 km. Kuba, aminek partjait lehet látni ha tiszta az idő. A pár négyzetkilométer területű sziget a régi időkben a kalózok kedvelt kikötőhelye volt, majd kereskedelmi központtá vált az 1800-as években. A XX. században a haditengerészet bázisa települt a szigetre, amelynek jelentősége a kubai válsággal együtt felértékelődött . Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy elég sok tengerparti városkában megfordultam már, de ez más volt mind a többi. Csak kapkodtam a fejem és már előre szomorkodtam, hogy csak ilyen rövid időre futtja belőle. Az egész város egy nagy össznépi buli helyszíne, megy a zene, a tánc már kora délutántól és mindenki mosolyog. Tudtam, hogy elvesztem, nekem ide vissza kell még jönni.... Egy "kagylóboltban" (sok kagylóboltban) akkora kagylókat lehetett kapni mint a fejem és ezen kívül még kismillió tengerből felhozott dolgot. Ezt sem lehetett kihagyni, de persze mindent csak a szemnek... Aztán következett a Ripley's Museum - Believe It or not (hiszed vagy nem) ahol a különcségeket gyűjtötték össze és mivel én itt találkoztam ezzel először, teljesen lenyűgözött. Volt itt mindenféle "csemege: "a világ legmagassabb embere teljes életnagyságban, 2*2 szemgolyóval rendelkező kormányzó, egy kolumbiai asszony aki 100 éves korában ment férjez és 101 éves korában szült, majd 120 éves korában meghalt, öt lábú bárány, 2 fejű kakas.... Key West leghíresebb lakója Hemingway volt, akinek háza ma az egyik legfőbb turistalátványosság (sajnos nem volt lehetőségünk megnézni, mert mire odaértünk már bezárt). Megértem Hemingway-t, hogy ezt a helyet választotta nagyon hosszú ideig lakhelyéül, hiszen olyan hangulata van amit nehéz lenne nem érezni, szinte kötelező módon magával ragad, itt nem lehet unatkozni. Azt olvastam, hogy itt van világon az egyik legszebb naplemente. Kiültünk hát a mólóra és néztük. Teljesen filmbe illő csöpögő romantika, mondhatnám azt is, hogy tömény giccs: háttérben latin zene élőben, kezünkben egy-egy koktél, előttünk a végtelen óceán és az éppen eltűnő nap a végtelen "végében". Még megkerestük a hivatalos források szerint legdélebbi pontnak likiállított követ fényképezkedés céljából, aztán visszaindultunk Pompano Bechre. Ez volt hát Key West, egy csuda érdekes és romantikus hely, ahol visszavonhatatlanul otthagytam a szívem egy darabját. Jajj, jajj egyre rosszabb a helyzetem....

12. nap

Főzőtudományom nagy kudarca, volt a mai nap.... Kérésre sztrapacskát csináltam volna, ha sikerült volna... Annak rendje módja szerint elmentünk a Publixba vásárolni alapanyagokat (túró, tejföl, liszt, tojás, szalonna), aztán nagy lelkesen nekiláttam, hiszen tényleg nem egy ördöngös feladat és már számtalaszor csináltam. Már a nokedli szaggatásnál akadtak gondok, valahogy nem olyan volt az állaga mint szokott lenni, bármennyi lisztet tettem bele nem akart rendesen összeállni. A szalonnának nem nagyon volt zsírja, inkább amolyan "dögszag" terjengett a lakásban, a túró nem akart összeolvadni és a legborzasztóbb az volt az egészben amikor rátettem a tejfölt, ugyanis édes volt. A végeredmény egy csirízszerű édes sós ízű borzadály lett, amiből én már nem voltam hajlandó enni egy falatot sem. Csaba lelkesen ette, bár nem tudom, hogy ezt csak udvariasságból tette, vagy csak mert hajtotta a gyomra. A tanulság, hogy soha ne próbálj meg amerikai alapanyagokból hazai ízeket csiholni, mert gyakorlatilag lehetetlen...legalábbis nekem nem sikerült.

A "remek" ebéd után elmentünk Miamiba sétálgatni, egy-két elmaradt vásárlást elintézni és mindenképpen úgy szerettem volna elmenni, hogy a Nagy Pocsolya innenső oldalán azért lógassam be a lábam a sós lébe. Ez így is történt, íme a bizonyíték!

Ez volt az utolsó este és amennyire csak lehetett igyekeztem magamba szívni Miami hangulatát, nyüzsgését, vidámságát.

13. nap

Világmegváltó dolgok nem születtek a mai napon, nagyjából csomagolással telt a nap, meg utazással. Fájt a szívem, mert csodálatos helyet és embereket kellett elhagynom. Tudtam, hogy ide vissza kell jönni, mert itt maradt a szívem egy darabja és még annyi látni való maradt, annyi mindent kell megtapasztalni. Nagyon rövid volt az idő, de arra pont elég, hogy ezt az érzést megtapasztaljam. Miamiból, Atlantai átszállással repültem vissza Raleigh-ba ahol Iza várt a reptéren.....folyt.köv.....