Edit nagy szeretettel fogadott és bár nagyon hajtott a kalandvágy, hogy mielőbb és minél többet láthassak, a fáradtság felülkerekedett. Engedtem a nyomásnak, miszerint jobb ha lepihenek és másnap frissen kezdem a napot. Igaza volt, mert az időeltolódás (6 óra) és a hosszú út miatt eléggé elcsigázott voltam, nem is beszélve a kellemetlen apró szemű, sűrű esőről.
Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma). A város 5 kerületből áll: Manhattan (The City), Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island. Mindösszesen két napom volt New Yorkra, ezért az idő rövidsége miatt választottam Manhattant célpont gyanánt. Első napra mindjárt a Central Parkot és a Metropolitan Múzeumot.
Igazi őszi hangulat uralkodott a Parkban: nagymamák, nagypapák sétálgattak az unokákkal, idősek, fiatalok üldögéltek a padokon, utcazenészek próbálták megkeresni a napi betevőt, sárga, vörös, narancs, barna falevelek a fákon, a földön, mókusok le-föl a fákon. Feltűnően tiszta volt a park, sehol egy eldobált cigarettacsikk, sőt még dohányzó embereket sem láttam. Nagyon közvetlenek az emberek, szívesen barátkoznak, beszélgetnek bárkivel aki erre kapható. Egy-egy fotó erejéig megkértem mindig valakit és soha nem úsztam meg egy köszönömmel. Mindig megkérdezték, honnan jöttem, mivel foglalkozom, kihez jöttem és meddig maradok. Sokszor már a családig is eljutottunk, kérdezés nélkül meséltek magukról. Nagyon sok a szobor a parkban, ezek közül a kedvencem a víztározó és csónakázó tó mellett az Alíz Csodaországban című meséből ismert Alíz szobra , amely a gombán ülő kislányt a macskájával együtt ábrázolja.
Persze tudtam volna még időt tölteni a Parkban, de terveim szerint még várt a Metropolitan Museum of Art. Megalapításáról annyit kell tudni, hogy 1866-ban Párizsban egy ünnepi ebéd alkalmával pattant ki John Jay fejéből egy New York-i művészeti galéria megalapításának ötlete, de a terv három év múlva került csak újra napirendre. Miután New York állam 1870. április 13-án írásban is bejelentette a Metropolitan Múzeum megalapítását, megindult a tényleges munka. A közadakozásból létrejött múzeum a művészetek széleskörű megismertetését tűzte ki célul. Az anyaggyűjtés 1871-ben kezdődött el. William Blodgett európai útja során számtalan értékes, 17-18. századból származó festményt vásárolt, ezek lettek a Metropolitan Múzeum gyűjteményének első darabjai. A múzeum 1872-ben kapta meg első ideiglenes székhelyét, miközben a Central Parkban épült az állandó helyszínnek szánt épület. 1877-ben költöztek be a neogótikus stílusú, azóta számtalanszor átalakított és kibővített épületkomplexumba. A múzeum gyűjteménye évről-évre gazdagodott. Az adományozók között olyan családokat találunk, mint a Vanderbilt, a Rockefeller, a Wrightsman vagy az Osborne család. Az évente mintegy 5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumnak - többek között - gazdag egyiptomi, görög, római, elő-ázsiai, távol-keleti, iszlám és prekolumbián gyűjteménye van. Nincs kötelező belépődíj, becsület kassza van, de persze aki fizet az kap egy szép plecsnit amit kitűzhet, így mindenki láthatja, hogy ki a zsugori és az aki pártfogolja a művészetet. A látogatók körében különösen nagy népszerűségnek örvendenek az európai szobrászat és festészet remekei, valamint a csodálatos hangszer-, ruha-, fegyver-, grafika-, rajz-, és fotógyűjtemény. Hosszú,de élvezetes volt végigjárni és az hiszem talán ez volt a legideálisabb program választás, hiszen aznap teljesen egymagam voltam. Természetesen fényképezni itt sem volt szabad, de azért sikerült néhány felvételt készíteni titokban.
Estére ígérte unokahúgom és férje érkezésük, előzetes megállapodás szerint a Metropolitan lépcsőjére beszéltük meg a randit. Izgultam és nagyon vártam őket, hiszen Izát négy éve nem láttam és hát ott volt az új családtag akiről semmit sem tudtam. Menetrend szerint megérkeztek, megvolt a nagy öröm, majd a napot egy étteremben zártuk ismerkedéssel, élménybeszámolóval és egy hosszú beszélgetéssel .
2 nap.
Még mindig küzdöttem az időeltolódással, ezért számomra egy percig sem okozott gondot korán kelni, így gyors készülődés után újra Manhattan meghódítására indultunk. Manhattan felfedezését a brit Henry Hudson nevéhez kötik, bár az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első európai, aki 1524-ben kikötött a város helyén. Hudson 1609-ben hajózott fel a folyón, ami ma az ő nevét viseli. A felfedező azt remélte, hogy talál egy Ázsiába vezető átjárót. Expedíciója után 1626-ban egy holland kereskedelmi állomás létesült Manhattan déli csücskén Nieuw Amsterdam, vagyis Új-Amszterdam néven. A vallon Peter Minuit még ebben az évben megkötötte a világtörténelem legnagyobb üzletét: a helyi indiánoktól 60 gulden értékű áruért megvette Manhattant és Staten Islandet. 1824-ben egy történész 24 dollárban állapította meg a 60 gulden értékét, és a biznisz így vonult be a köztudatba. Ma Manhattan déli részén, a belvárosban egyetlen négyzetmétert is százezer dollárokban mérnek Mannahatta – ami a delaver indiánok nyelvén azt jelenti, hogy „sok domb szigete” – 1609-ben még érintetlen ősvadon volt. A Times Square helyén sűrű erdő nőtt, Harlem helyén rét terült el, belváros déli csücske pedig lápos terület volt. Pumák, szarvasok és őzek népesítették be a sziget dombjait. Manhattan szigete 21 km hosszú és legszélesebb részén 3,7 km széles. Déli és északi csücske kivételével utcaszerkezete teljesen merőleges rács-szerkezetű, követi a Hudson folyó partvonalát. A Hudson folyóval párhuzamos utcák a sugárutak (Avenue), a merőlegesek az utcák (Street), többségük csak számot visel, az Avenue-k számozása az East Rivertől felfelé emelkedik 1-től 12-ig (közöttük van néhány más sugárút is ami csak nevet, néhány más nevet és számot is visel), a házszámok délről emelkednek. A sziget nagyjábóli középvonalában az 5. sugárút (Fifth Avenue) található. Az utcák közt kb. 60 m távolság van, a sugárutak sűrűsége változó, 80 és 250 m közötti a háztömbök hossza.
Érdekesség, hogy május 28-án és július 12-én napnyugtakor pontosan az utcák hosszában süt a nap, így ez a két nap a kizárólagos esély, hogy a belső területekről, az utcaszintről lehessen látni a napnyugtát.
A középső és az északi területeken a rács-szerkezetben egyetlen kivétel van, a Manhattan-en végighúzódó Broadway, amely néhány enyhe ívű kanyart kivéve megközelítőleg a földrajzi Észak-Déli irányt követve "ferdén" keresztezi a sugárutakat és utcákat. Ez néhol érdekes építészeti megoldásokat szül, leghíresebb képviselőjük a háromszög alapterületű "Vasaló-ház" a Broadway és a Fifth Avenue találkozásánál.
Dél-Manhattanben a keskenyedő terület és a történelmi hagyományok miatt kicsit kuszább szerkezetűek az utcák, a "Nulladik" utcától, a Houston Street-től délre neveket viselő, változó szögben haladó utcákat találunk. A kikötőből menetrendszerű járatok indulnak megkerülve a Szabadság-szobrot a Brooklyn hídig. Ezt a lehetőséget választottuk, hogy minél többet lássunk, halljunk erről a városrészről. A hajókázás alatt nagyon sok információt tudhattunk meg a szobor és Manhattan eredetéről. A Szabadság-szobor a New York-i öböl bejáratánál elterülő szigeten helyezkedik el. A szobrot 1886. október 28.-án avatták fel. A Szabadság-szobor létrehozásának gondolata 1865-ben született egy francia csoport körében, amely Eduard de Labulai akadémikus vezetésével jött létre.A szobrot Párizsban szerelték össze és a franciák három hónapon keresztül tekinthették meg. Majd 1884. július 4.-én hivatalosan átadták az amerikai követnek. Ezután 350 darabra bontották és elindították Amerika felé. A szobor súlya több mint 200 tonna. Magának a szobornak a magassága 46 méter, a talapzaté 47 méter. A talapzat belsejében (a szobor alatt) található Amerika néprajzi múzeuma, amelyet 1972-ben nyitottak meg és az ország betelepítésének történetét mutatja be, kezdve az indiánoktól egészen a XX. század elejének tömeges áttelepüléséig. Sajnos nem kötöttünk ki a szigeten, így csak a hajóról csodálhattam meg, de mikor majd újra visszajövök már tudom, hogy mit nem szabad kihagyni.
A szobor közvetlen szomszédságában Manhattan déli csücske és New Jersey van Ellis Island. 1892-től kezdődően a modern történelem legnagyobb vándorlásának színhelye az Ellis Island, ahová 12 millió, főleg európai ember érkezett, hogy amerikaiak lehessenek. A mai lakosságnak több mint harmada, 100 millió ember mondja, hogy valamelyik elődje a kis szigeten lépett először Amerika földjére. 1892. január 1-től emigrációs állomásként működött, naponta 5000, hajókról fáradtan érkező, félelemmel, bizonytalansággal teli embert vizsgáltak itt meg. Az orvosoknak egy-egy emberre hat másodpercük jutott. Ránézésből állapították meg a diagnózist: amint a tömeg egy lépcsőn haladt felfelé, krétajeleket tettek a ruhájukra. A „B” hátproblémát jelentett, valószínűsített tuberkulózist; a „H” szívbetegséget; az „X” szellemi fogyatékosságot; a „Pg” terhességet, és így tovább... Őket orvosi ellenőrzésre irányították. A nyilvántartó helyiségben adatokat vettek fel; a 29 kérdés között szerepeltek az alapvető személyi adatok, megkérdezték, mennyi pénzük van, mi a foglalkozásuk, várja-e őket valaki. A beérkezők harmada maradt New Yorkban, a többiek másfelé indultak. Nagyon kevés, csak 1-2 százaléknak nem adtak engedélyt a belépésre. 1897-ben az épület leégett, és 1900-ban nyitották meg újra. 1901 és 1910 között további 8,8 millió idegen érkezett Amerikába, közülük hat millió az Ellis Island-on keresztül. 1990-ben adták át a múzeumot, ahová érdemes ellátogatni azoknak is, akiknek családtagjaik valamikor nem ide érkeztek. Bár, sosem lehet tudni! Ha az ember lánya valóban átszeretné élni a Szobor és a Sziget hangulatát minimum egy napos programra kell tervezi, ami most az idő rövidsége miatt nem sikerült. Következő célpontunk az Empire State Building ami a város jelenlegi legmagasabb, 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe. Számtalan legenda fűződik az épület eredetéhez és megépítéséhez, de a legismertebb és talán a leghitelesebb az mely szerint 1928-ban John Jacob Raskob megkérdezte Bill Lamb-et: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?” Raskob, egy Wall Street-i pénzügyi szakember minden kapcsolatát latba vetve teremtett elő a gazdasági világválság idején 41 millió dollárt, hogy felépülhessen a világ legmagasabb építménye. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930.01.22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931.05.31-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945.07.28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Hosszú, tömött sor állt jegyért, de szerencsére viszonylag gyorsan és folyamatosan haladt. A fenti látvány mindenért kárpótolt! Csak odafönt szembesültem azzal a ténnyel amit eddig csak sejtettem és olvastam mindenféle útikönyvben. Gyakorlatilag 5 autóból 4 szinte egészen biztosan sárga taxi. Nagyon drága a parkolás, nem éri meg saját autóval közlekedni ebben a városrészben, meg hát a metró bárhova gyorsan és biztonsággal visz. Csak ámultam és bámultam....teljesen lenyűgözött a látvány ...ilyen felhőkarcoló erdőt még soha életemben nem láttam.
Kipróbáltunk egy kínai éttermet, ami valószínűleg valamilyen szinten alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, mert a Magyarországon megszokott kínai ízekhez nem sok köze volt. Kora esti órákban értünk a Broadwayra, ahol megpróbáltunk jegyet venni egy esti előadásra. Hosszú kígyózó sort álltunk ki, majd a Producerekre sikerült félárú jegyet venni. Az előadás kezdetéig megpróbáltuk átélni az esti New York hangulatát, sétálgattunk a Times Square-n, a Broadway-en, bementünk az egyik legnagyobb játékboltba ( Toys'R'Us). Pillanatok alatt előjött belőlem az szunnyadó gyerek. Élveztem, átéltem a hatalmas mozgó és ordító dinoszauruszt, a Barbie Land-ot és úgy teljes egészében a hatalmas bolt vidám hangulatát. Az előadás önmagában nem hagyott bennem mély és maradandó nyomokat (mint ahogy az itthoni sem)... a díszlet, a rendezés, a jelmezek szépek és ízlésesek voltak. Érdekes volt látni, hogy a nézőközönség gyakorlatilag két szélsőségre oszlott. Az egyik fele, aki estélyi ruhában társadalmi eseménynek tekintette az estét és pezsgőt iszogatott, a másik fele a farmernadrágos turista, aki popcorn-t eszegetett és papírpohárból itta hozzá a Cola-t. Előadás végén nem csináltak nagy "faxnit" a tapsolásból...mindösszesen egy kis taps udvariasságból, aztán irány a kijárat. Érdekesség volt számomra az is, hogy itt nem volt semmiféle előtér, hanem a nézőtérről egyből az utcára vezettek az ajtók. Nem tudom, hogy ezt a színészek hogyan élik meg, feltehetően hozzászoktak, csak mert ha itthon ilyen silány tapsot kapna egy darab, szerintem másnapra le is vennék a műsorról.
Ilyen rövidre sikeredett hát az első New Yorki látogatásom, de tudom biztosan, hogy ide vissza kell jönni, hiszen még Carrie Bradshow-val sem találkoztam, sőt még Mr. Big sem jött velem szemben. Kell erre a városra időt szánni, mert sok izgalmat tartogat az idelátogatóknak!...folyt. köv.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése