2007. január 16., kedd

Kalandozások az Ígéret Földjén/ I....New York

1 nap.
Londoni átszállással a British Airways járatával érkeztem 2006. november 16-án kora esti órákban New Yorkba a JFK repülőtérre. Rettentően izgultam, hiszen nem várt senki a reptéren, magam kellett megoldanom a szállásomig az utat a nagy ismeretlenben. Taxiba ültem és elmagyaráztam a taxisnak, hogy Brooklynba, Coney Islandra szeretnék eljutni. Editet, a szállás adómat személyesen nem ismertem (barátaim ajánlották), csak Interneten leveleztünk és egyszer telefonon pontosítottuk az érkezésem időpontját. Ömlött az eső (szép kis fogadtatás), de minden flottul ment. Az indiai taxis roppant kedves és udvarias volt, kellemesen elbeszélgettünk, mesélt a frissen alapított családjáról, honvágyáról és Európában eltöltött éveiről.
Edit nagy szeretettel fogadott és bár nagyon hajtott a kalandvágy, hogy mielőbb és minél többet láthassak, a fáradtság felülkerekedett. Engedtem a nyomásnak, miszerint jobb ha lepihenek és másnap frissen kezdem a napot. Igaza volt, mert az időeltolódás (6 óra) és a hosszú út miatt eléggé elcsigázott voltam, nem is beszélve a kellemetlen apró szemű, sűrű esőről.
Reggelre nyoma sem volt az esőnek, ragyogó napsütésben vágtam neki az első napnak. Megvettem a 3 napra szóló bérletet, metróra ültem és irány New York, irány Manhattan!
A kb. 35 perces út jó kis szociológiai tanulmánynak bizonyult, mert ahogy közeledtünk Manhattenhez úgy cserélődtek az arcok. Egyre több ázsiai arc jelent meg, ami bizonyította, hogy demográfiailag oda csoportosulnak.
New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és a kontinens harmadik legnépesebb városa. Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti Óceán nyugati partján; területe 800 km², lakossága 8 158 000 fő (a New York-i agglomeráció népessége majdnem 19 millió fő).
Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma). A város 5 kerületből áll: Manhattan (The City), Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island. Mindösszesen két napom volt New Yorkra, ezért az idő rövidsége miatt választottam Manhattant célpont gyanánt. Első napra mindjárt a Central Parkot és a Metropolitan Múzeumot.
A Central Park egy 3,41 km² (4 km×800 m) területű nyilvános park Manhattan szívében. A Central Park az 50-es utcáktól, a város kereskedelmi negyedétől egészen a 110-es utcákig, vagyis a Harlemig húzódik. A parkba sétálni, kocogni, görkorcsolyázni járnak az amerikaiak és a turisták. A Central Park 150 éves is elmúlt és mivel rengeteg filmben és TV-sorozatban látható, a világ egyik leghíresebb parkjaként tartják számon. A ragyogó napsütésben amíg sétálgattam azon gondolkodtam, hogy a filmekből ismerős felhőkarcolók melyik ablakából integet nekem Woody Allen. Az is lehet, hogy éppen Meg Ryan-nel, vagy Tom Hanks-el futok össze amint randira igyekeznek egymással (A szerelem hálójában).

Bár a park nagy része természetesnek tűnik, valójában gondos tervezés eredménye, több mesterséges tó, sétány, két korcsolyapálya, egy vadaspark és több, sportolásra használható füves terület és játszótér található.

Igazi őszi hangulat uralkodott a Parkban: nagymamák, nagypapák sétálgattak az unokákkal, idősek, fiatalok üldögéltek a padokon, utcazenészek próbálták megkeresni a napi betevőt, sárga, vörös, narancs, barna falevelek a fákon, a földön, mókusok le-föl a fákon. Feltűnően tiszta volt a park, sehol egy eldobált cigarettacsikk, sőt még dohányzó embereket sem láttam. Nagyon közvetlenek az emberek, szívesen barátkoznak, beszélgetnek bárkivel aki erre kapható. Egy-egy fotó erejéig megkértem mindig valakit és soha nem úsztam meg egy köszönömmel. Mindig megkérdezték, honnan jöttem, mivel foglalkozom, kihez jöttem és meddig maradok. Sokszor már a családig is eljutottunk, kérdezés nélkül meséltek magukról. Nagyon sok a szobor a parkban, ezek közül a kedvencem a víztározó és csónakázó tó mellett az Alíz Csodaországban című meséből ismert Alíz szobra , amely a gombán ülő kislányt a macskájával együtt ábrázolja.


Persze tudtam volna még időt tölteni a Parkban, de terveim szerint még várt a Metropolitan Museum of Art. Megalapításáról annyit kell tudni, hogy 1866-ban Párizsban egy ünnepi ebéd alkalmával pattant ki John Jay fejéből egy New York-i művészeti galéria megalapításának ötlete, de a terv három év múlva került csak újra napirendre. Miután New York állam 1870. április 13-án írásban is bejelentette a Metropolitan Múzeum megalapítását, megindult a tényleges munka. A közadakozásból létrejött múzeum a művészetek széleskörű megismertetését tűzte ki célul. Az anyaggyűjtés 1871-ben kezdődött el. William Blodgett európai útja során számtalan értékes, 17-18. századból származó festményt vásárolt, ezek lettek a Metropolitan Múzeum gyűjteményének első darabjai. A múzeum 1872-ben kapta meg első ideiglenes székhelyét, miközben a Central Parkban épült az állandó helyszínnek szánt épület. 1877-ben költöztek be a neogótikus stílusú, azóta számtalanszor átalakított és kibővített épületkomplexumba. A múzeum gyűjteménye évről-évre gazdagodott. Az adományozók között olyan családokat találunk, mint a Vanderbilt, a Rockefeller, a Wrightsman vagy az Osborne család. Az évente mintegy 5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumnak - többek között - gazdag egyiptomi, görög, római, elő-ázsiai, távol-keleti, iszlám és prekolumbián gyűjteménye van. Nincs kötelező belépődíj, becsület kassza van, de persze aki fizet az kap egy szép plecsnit amit kitűzhet, így mindenki láthatja, hogy ki a zsugori és az aki pártfogolja a művészetet. A látogatók körében különösen nagy népszerűségnek örvendenek az európai szobrászat és festészet remekei, valamint a csodálatos hangszer-, ruha-, fegyver-, grafika-, rajz-, és fotógyűjtemény. Hosszú,de élvezetes volt végigjárni és az hiszem talán ez volt a legideálisabb program választás, hiszen aznap teljesen egymagam voltam. Természetesen fényképezni itt sem volt szabad, de azért sikerült néhány felvételt készíteni titokban.

Estére ígérte unokahúgom és férje érkezésük, előzetes megállapodás szerint a Metropolitan lépcsőjére beszéltük meg a randit. Izgultam és nagyon vártam őket, hiszen Izát négy éve nem láttam és hát ott volt az új családtag akiről semmit sem tudtam. Menetrend szerint megérkeztek, megvolt a nagy öröm, majd a napot egy étteremben zártuk ismerkedéssel, élménybeszámolóval és egy hosszú beszélgetéssel .

2 nap.

Még mindig küzdöttem az időeltolódással, ezért számomra egy percig sem okozott gondot korán kelni, így gyors készülődés után újra Manhattan meghódítására indultunk. Manhattan felfedezését a brit Henry Hudson nevéhez kötik, bár az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első európai, aki 1524-ben kikötött a város helyén. Hudson 1609-ben hajózott fel a folyón, ami ma az ő nevét viseli. A felfedező azt remélte, hogy talál egy Ázsiába vezető átjárót. Expedíciója után 1626-ban egy holland kereskedelmi állomás létesült Manhattan déli csücskén Nieuw Amsterdam, vagyis Új-Amszterdam néven. A vallon Peter Minuit még ebben az évben megkötötte a világtörténelem legnagyobb üzletét: a helyi indiánoktól 60 gulden értékű áruért megvette Manhattant és Staten Islandet. 1824-ben egy történész 24 dollárban állapította meg a 60 gulden értékét, és a biznisz így vonult be a köztudatba. Ma Manhattan déli részén, a belvárosban egyetlen négyzetmétert is százezer dollárokban mérnek Mannahatta – ami a delaver indiánok nyelvén azt jelenti, hogy „sok domb szigete” – 1609-ben még érintetlen ősvadon volt. A Times Square helyén sűrű erdő nőtt, Harlem helyén rét terült el, belváros déli csücske pedig lápos terület volt. Pumák, szarvasok és őzek népesítették be a sziget dombjait. Manhattan szigete 21 km hosszú és legszélesebb részén 3,7 km széles. Déli és északi csücske kivételével utcaszerkezete teljesen merőleges rács-szerkezetű, követi a Hudson folyó partvonalát. A Hudson folyóval párhuzamos utcák a sugárutak (Avenue), a merőlegesek az utcák (Street), többségük csak számot visel, az Avenue-k számozása az East Rivertől felfelé emelkedik 1-től 12-ig (közöttük van néhány más sugárút is ami csak nevet, néhány más nevet és számot is visel), a házszámok délről emelkednek. A sziget nagyjábóli középvonalában az 5. sugárút (Fifth Avenue) található. Az utcák közt kb. 60 m távolság van, a sugárutak sűrűsége változó, 80 és 250 m közötti a háztömbök hossza.
Érdekesség, hogy
május 28-án és július 12-én napnyugtakor pontosan az utcák hosszában süt a nap, így ez a két nap a kizárólagos esély, hogy a belső területekről, az utcaszintről lehessen látni a napnyugtát.
A középső és az északi területeken a rács-szerkezetben egyetlen kivétel van, a Manhattan-en végighúzódó Broadway
, amely néhány enyhe ívű kanyart kivéve megközelítőleg a földrajzi Észak-Déli irányt követve "ferdén" keresztezi a sugárutakat és utcákat. Ez néhol érdekes építészeti megoldásokat szül, leghíresebb képviselőjük a háromszög alapterületű "Vasaló-ház" a Broadway és a Fifth Avenue találkozásánál.
Dél-Manhattanben a keskenyedő terület és a történelmi hagyományok miatt kicsit kuszább szerkezetűek az utcák, a "Nulladik" utcától, a Houston Street-től délre neveket viselő, változó szögben haladó utcákat találunk. A kikötőből menetrendszerű járatok indulnak megkerülve a Szabadság-szobrot a Brooklyn hídig. Ezt a lehetőséget választottuk, hogy minél többet lássunk, halljunk erről a városrészről. A hajókázás alatt nagyon sok információt tudhattunk meg a szobor és Manhattan eredetéről. A Szabadság-szobor a New York-i öböl bejáratánál elterülő szigeten helyezkedik el. A szobrot 1886. október 28.-án avatták fel. A Szabadság-szobor létrehozásának gondolata 1865-ben született egy francia csoport körében, amely Eduard de Labulai akadémikus vezetésével jött létre.A szobrot Párizsban szerelték össze és a franciák három hónapon keresztül tekinthették meg. Majd 1884. július 4.-én hivatalosan átadták az amerikai követnek. Ezután 350 darabra bontották és elindították Amerika felé. A szobor súlya több mint 200 tonna. Magának a szobornak a magassága 46 méter, a talapzaté 47 méter. A talapzat belsejében (a szobor alatt) található Amerika néprajzi múzeuma, amelyet 1972-ben nyitottak meg és az ország betelepítésének történetét mutatja be, kezdve az indiánoktól egészen a XX. század elejének tömeges áttelepüléséig. Sajnos nem kötöttünk ki a szigeten, így csak a hajóról csodálhattam meg, de mikor majd újra visszajövök már tudom, hogy mit nem szabad kihagyni.


A szobor közvetlen szomszédságában Manhattan déli csücske és New Jersey van Ellis Island. 1892-től kezdődően a modern történelem legnagyobb vándorlásának színhelye az Ellis Island, ahová 12 millió, főleg európai ember érkezett, hogy amerikaiak lehessenek. A mai lakosságnak több mint harmada, 100 millió ember mondja, hogy valamelyik elődje a kis szigeten lépett először Amerika földjére. 1892. január 1-től emigrációs állomásként működött, naponta 5000, hajókról fáradtan érkező, félelemmel, bizonytalansággal teli embert vizsgáltak itt meg. Az orvosoknak egy-egy emberre hat másodpercük jutott. Ránézésből állapították meg a diagnózist: amint a tömeg egy lépcsőn haladt felfelé, krétajeleket tettek a ruhájukra. A „B” hátproblémát jelentett, valószínűsített tuberkulózist; a „H” szívbetegséget; az „X” szellemi fogyatékosságot; a „Pg” terhességet, és így tovább... Őket orvosi ellenőrzésre irányították. A nyilvántartó helyiségben adatokat vettek fel; a 29 kérdés között szerepeltek az alapvető személyi adatok, megkérdezték, mennyi pénzük van, mi a foglalkozásuk, várja-e őket valaki. A beérkezők harmada maradt New Yorkban, a többiek másfelé indultak. Nagyon kevés, csak 1-2 százaléknak nem adtak engedélyt a belépésre. 1897-ben az épület leégett, és 1900-ban nyitották meg újra. 1901 és 1910 között további 8,8 millió idegen érkezett Amerikába, közülük hat millió az Ellis Island-on keresztül. 1990-ben adták át a múzeumot, ahová érdemes ellátogatni azoknak is, akiknek családtagjaik valamikor nem ide érkeztek. Bár, sosem lehet tudni! Ha az ember lánya valóban átszeretné élni a Szobor és a Sziget hangulatát minimum egy napos programra kell tervezi, ami most az idő rövidsége miatt nem sikerült. Következő célpontunk az Empire State Building ami a város jelenlegi legmagasabb, 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe. Számtalan legenda fűződik az épület eredetéhez és megépítéséhez, de a legismertebb és talán a leghitelesebb az mely szerint 1928-ban John Jacob Raskob megkérdezte Bill Lamb-et: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?” Raskob, egy Wall Street-i pénzügyi szakember minden kapcsolatát latba vetve teremtett elő a gazdasági világválság idején 41 millió dollárt, hogy felépülhessen a világ legmagasabb építménye. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930.01.22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931.05.31-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945.07.28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Hosszú, tömött sor állt jegyért, de szerencsére viszonylag gyorsan és folyamatosan haladt. A fenti látvány mindenért kárpótolt! Csak odafönt szembesültem azzal a ténnyel amit eddig csak sejtettem és olvastam mindenféle útikönyvben. Gyakorlatilag 5 autóból 4 szinte egészen biztosan sárga taxi. Nagyon drága a parkolás, nem éri meg saját autóval közlekedni ebben a városrészben, meg hát a metró bárhova gyorsan és biztonsággal visz. Csak ámultam és bámultam....teljesen lenyűgözött a látvány ...ilyen felhőkarcoló erdőt még soha életemben nem láttam.


Kipróbáltunk egy kínai éttermet, ami valószínűleg valamilyen szinten alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, mert a Magyarországon megszokott kínai ízekhez nem sok köze volt. Kora esti órákban értünk a Broadwayra, ahol megpróbáltunk jegyet venni egy esti előadásra. Hosszú kígyózó sort álltunk ki, majd a Producerekre sikerült félárú jegyet venni. Az előadás kezdetéig megpróbáltuk átélni az esti New York hangulatát, sétálgattunk a Times Square-n, a Broadway-en, bementünk az egyik legnagyobb játékboltba ( Toys'R'Us). Pillanatok alatt előjött belőlem az szunnyadó gyerek. Élveztem, átéltem a hatalmas mozgó és ordító dinoszauruszt, a Barbie Land-ot és úgy teljes egészében a hatalmas bolt vidám hangulatát. Az előadás önmagában nem hagyott bennem mély és maradandó nyomokat (mint ahogy az itthoni sem)... a díszlet, a rendezés, a jelmezek szépek és ízlésesek voltak. Érdekes volt látni, hogy a nézőközönség gyakorlatilag két szélsőségre oszlott. Az egyik fele, aki estélyi ruhában társadalmi eseménynek tekintette az estét és pezsgőt iszogatott, a másik fele a farmernadrágos turista, aki popcorn-t eszegetett és papírpohárból itta hozzá a Cola-t. Előadás végén nem csináltak nagy "faxnit" a tapsolásból...mindösszesen egy kis taps udvariasságból, aztán irány a kijárat. Érdekesség volt számomra az is, hogy itt nem volt semmiféle előtér, hanem a nézőtérről egyből az utcára vezettek az ajtók. Nem tudom, hogy ezt a színészek hogyan élik meg, feltehetően hozzászoktak, csak mert ha itthon ilyen silány tapsot kapna egy darab, szerintem másnapra le is vennék a műsorról.

Ilyen rövidre sikeredett hát az első New Yorki látogatásom, de tudom biztosan, hogy ide vissza kell jönni, hiszen még Carrie Bradshow-val sem találkoztam, sőt még Mr. Big sem jött velem szemben. Kell erre a városra időt szánni, mert sok izgalmat tartogat az idelátogatóknak!...folyt. köv.....

Nincsenek megjegyzések: