Gyönyörű, verőfényes reggelre ébredtünk, igazi déli melegre, annak ellenére, hogy november vége volt. Reggeli után megcéloztuk Atlantában azt a pontot, ami a város védjegyévé vált és amit senkinek nem szabad kihagyni aki arra jár. Margaret Mitchell: Elfújta a szél című könyve az egyik kedvenc könyvem, Atlanta a könyv egyik helyszíne, valamint az írónő ,a könyv és Scarlett O'Hara városa. Margaret Mitchell Atlantában született 1900. november 8.-án. Édesanyja szüfrazsett, édesapja prominens ügyvéd, és az Atlantai Történelmi Társaság elnöke volt. Úgy nőtt fel, hogy történeteket meséltek neki a régi Atlantai életről, és a Konföderációs hadsereg csatáiról a polgárháború idejéből. Fiús gyerek volt, térdnadrágban járt, és Jimmy-nek nevezte magát. Fiatalon magáévá tette anyja feminizmusát. 1917-ben beleszeretett Clifford Henry főhadnagyba és eljegyezték egymást. Egy évvel később Clifford-ot Franciaországba helyezték át, ahol elesett, Margaret pedig megkezdte főiskolai tanulmányait. Nem sokkal később az anyja beteg lett. Hazasietett meglátogatni, de egy nappal elkésett, az anyja meghalt. 1922. szeptemberében hozzáment Red Upshow-hoz, akiről kiderült, hogy csaló, szeszcsempész és alkoholista, így elváltak. Ugyanebben az évben megkezdte újságírói karrierjét az Atlanta Journal Magazine-nál, ahol Peggy Mitchell álnéven publikált. Három évvel később hozzáment John Marsh-hoz, a Georgia Power Company magazin szerkesztőjéhez. Az Elfújta a szél-et 1926 és 1929 közt írta. A könyv 1936. nyarán jelent meg, és őszig egymillió példány kelt el belőle. A könyv eladási rekordot döntött. Három évvel a megjelenése után Margaret eladta a megfilmesítés jogát Az Elfújta a szél-et 1926 és 1929 közt írta. A könyv 1936. nyarán jelent meg, és őszig egymillió példány kelt el belőle. A könyv eladási rekordot döntött. Három évvel a megjelenése után Margaret eladta a megfilmesítés jogát David O.Selznick producernek addig példa nélküli áron, 50 000 dollárért. Abban az időben ez volt a legmagasabb összeg, amit valaha kifizettek egy szerző első írásáért. A filmet 1939. december 15.-én mutatták be, és 10 Oscar díjat nyert. A film bemutatóján megjelent a polgárháború utolsó élő atlantai katonája is. Az Elfújta a szél a második legolvasottabb könyv a Biblia után. 1949. augusztus 11.-én, miközben a Barackfa utcán keresztül a színházba igyekezett, Margaret Mitchellt elütötte egy taxis. A sérüléseibe pár nappal később belehalt. A ház természetesen a Barackfa utcában van (ez nem olyan meglepő, mert Atlantában több Barackfa elnevezés van mint villanyoszlop: Barackfa út, Barackfa utca, Barackfa sugárút, Barackfa tér..stb) és lelki szemeim előtt megjelent Scarlett O'Hara amint rohan haza a kórházból, hogy segédkezzen Melanie-nak a szülésnél. Lélekben régóta készültem erre a látogatásra, tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat és lám megtörtént, itt vagyok....Az 1899-ben épült ház két emeletes és 10 apartmanból áll. A jelenlegi állapota nem az eredeti, ugyanis kétszer leégett. A legutóbbi tűzvész 1996 májusában sújtotta a házat, de Daimler-Benz jóvoltából helyreállították és júliusban már megnyitották a látogatók előtt. A múzeumban rengeteg fénykép, személyes tárgy, valamint a nyitvatartás alatt folyamatosan játszák a filmet a látogatóknak. Az írónő 1925-ben költözött be az 1. számú apartmanba a férjével John Marsh-al. Nagyon tetszett a régimódi stílus, és szerintem le sem lehetne tagadni, hogy egy író élt itt. Igazi időutazásként éltem meg ezt a látogatást, szinte vártam, hogy betoppanjon Scarlett a zöld ruhájában, kalappal a fején, mögötte pedig az elmaradhatatlan Rhett Buttler. Még elidőztem volna egy kicsit a múlt romantikájában de sajnos nem rendelkeztem az időmmel, így menni kellett tovább.
Elmentünk ebédelni egy mexikói gyorsétterembe, ahova találkozót beszéltek meg Izáék egy baráti házaspárral. Mint kiderül most is kicsi a világ, mert a pár férfi tagja elmesélte, hogy az ő nagypapája Debrecenből emigrált az Egyesült Államokba (nem emlékszem a vezeték nevére, pedig mondta), ahol aztán megváltoztatta a nevét. A történet szerint akkoriban olaszosra volt érdemes változtatni, mert gyakorlatilag az olasz maffia tartotta kézben a gazdaságot, vagyis az országot. Természetesen a fiú a vak hangot sem beszélt magyarul, hiszen a nagypapa magyarsága már csak a családi legendákban élt. Ez a jó Amerikában, hogy nagyon nincs mit egymás szemére vetni, alig két generáció és szinte nincs olyan család ahol ne lenne egy ír, angol, német, spanyol, magyar, olasz vagy kitudja milyen nemzetiségű ős. Gyakorlatilag mindenki bevándorló.
Már nem messze voltunk a Joel nagymamája házától ami az aznapi végcélunk volt. A nagymama egy végtelenül kedves hölgy, a háza pedig teljesen elbűvölt. Romantikus környezetben, erdő szélén egy igazi amerikai házikó Alabamaban. A ház mellett egy hatalmas magnólia fa (kb. mint egy termetes gesztenyefa), a kertben úszómedence, lehullott falevelek mindenütt. Délutánomat a hintaágyban töltöttem és élveztem a déli napsugarakat. Éjszakára Joel unokatestvéréhez mentünk aludni, aki Phenix City-ben egy nagyon szép házban él a feleségével és a kutyusával. Ide érkezett késő éjszakai órákban Csaba is, hogy másnap a Hálaadásnapi ebéd után (itt nem vacsora volt) "elraboljon" Floridába pár napos kiruccanásra.
7.nap
Délelőtt teljes létszámban átvonultunk a nagymamához (látszólag a családi főbázis), ahol nagyjából mindenki beszélgetéssel múlatta az időt. Ezt tettük mi és, de még jártunk egyet a környéken ismerkedésképpen. Egy picit Szovátás (Erdély) volt a környék hangulata és mindenképpen szeretném elmesélni, hogy a közvetlen szomszédságban élő családnál láttunk egy őzikét, akit nevelnek. Tisztára mint a Bambiban.... A Hálaadás napi ebéd a számunkra amerikai filmekben megszokott látványt keltette (pulyka, krumpli stb...) annyi különbséggel, hogy a nagy létszámra való tekintettel a svédasztalos megoldást választották, így mindenki odajárult az asztalhoz, szedett és elvonulhatott enni.
Ebéd után a társaság a családi hagyományokhoz híven elment moziba, mi pedig elindultunk Floridába. Hosszú és fárasztó út volt, de nem telt el eseménytelenül. Már szinte csak pár mérföldre voltunk a célponttól mikor megállított a rendőr, mert túlléptük a megengedett sebességet. Ilyenkor ott szokás leellenőrizni a jogosítvány érvényességét, de valamiért Murphy most sem volt szabadságon és nem működött a lekérdező rendszer. Mivel Csaba emiatt nem vezethetett tovább, így nekem kellett hazavezetni az autót. Az biztos, hogy nem alkudoztak csak közölték a tényt, hogy vagy én vezetek, vagy ott marad az autó és elszállíttatják. Érdekes módon senki nem akarta megnézni a jogosítványom, elég volt nekik, azt mondani, hogy van (ez igaz is volt, sőt még nemzetközi jogsim is volt). Persze másnap mikor bementünk az okmányirodába tisztázódott a státusz és Csaba vissza kapta a jogosítványt. Az autó kicsit szokatlan volt, mert túl nagy és ismeretlen volt számomra, de megoldottam a feladatot. Késő éjszaka hulla fáradtan érkeztünk Pompano Beachre, Csaba hurrikán biztos lakásába.....folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése